Megpályázza Ujhelyi István az MSZP társelnöki posztját
A párt teljes megújítása a politikus fő célja.
A párt teljes megújítása a politikus fő célja.
Alaposan feladta a leckét saját magának az MSZP. Keresztbe szavazásokkal nagyon kusza elnökséget választott ugyanis a tisztújító kongresszus. Pedig most lenne szükség minden erejükre, ha maradt még a pártban ambíció, hogy a történelmi mélypontról elmozduljanak felfelé. Nem jó jel, hogy a szocialisták több politikusa is kétségbe vonja a választott pártelnök motivációját és képességét, és már esetleges 2019-es bukásáról beszél.
Bródy Gábor, a párt választmányának tagja is elindul a tisztségért.
A szocialisták hétvégi fejcseréi után csak a zűrzavar biztos, melynek következtében az MSZP megszűnhet a baloldal legnagyobb tömörülése lenni.
Leváltották a jelenlegi MSZP elnököt, Tóbiás Józsefet, aki lemond a frakcióvezetésről is. A választmányt többé nem Botka László vezeti.
A hvg.hu értesülései szerint Hiller István vitte el az MSZP választmányának a vezetését, így viszont Botka László várhatóan nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.
Még másfél hónap van az MSZP tisztújításáig, a Népszabadság felmérte az erőviszonyokat.
„A kormány egyetlen ügynökségnek sem adott megbízást arra, hogy a 888.hu portálon helyezzen el, vagy ne helyezzen el hirdetéseket” – ezt válaszolta írásban Balog Zoltán miniszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár Fodor Gábornak, aki arra volt kíváncsi, mikor állítja le a kormány az állami hirdetéseket a 888.hu-n. Az oldalon péntek délután is volt kormányzati hirdetés, „a magyar reformok működnek” szlogennel, méghozzá a címlapon.
Év végéig beugrott volna kisegíteni, de azon túl nem akarna az MSZP elnöke lenni Ujhelyi István, az MSZP megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője, mert brüsszeli mandátumát választja. Ez a politikus Facebook-oldalán olvasható pénteki bejegyzésből derül ki. A csütörtökön lemondott Mesterházy Attila hívei húzták keresztül a másik oldal terveit.
Az MSZP alelnöke szerint nagy valószínűséggel felmenő rendszerű tisztújítás lesz, amivel ő egyetért.
Az MSZP elnöke rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze déli 12 órára, amelyen lemondott a párt vezetéséről és a frakcióvezetéséről.
Hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki a csepeli MSZP-elnököt, Sz. Jánost, a Magyar Nemzet szerint már másodszor.
Szanyi Tibor bizakodó ugyan, de a Népszabadság forrásai szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök újraválasztása igen valószínű.
Szanyi Tibor szerint irányváltásra sincs szükség a párton belül, a szocialisták elnökeként pedig több demokráciát szeretne.
Az MSZP elnöke a Magyarország a Fidesz alatt: visszavonulás a demokráciától? című konferencián szólalt fel.
Mesterházy Attila pártelnökké választásáról írt hétfői számában a Der Standard című osztrák lap, amely szerint az MSZP új elnökére herkulesi feladatok várnak.
Gyurcsány Ferenc szerint az, hogy az elnök lemondott, az elnökség pedig felajánlotta a lemondását, az MSZP számára "megnyitja az utat az átfogó politikai értékelés és a hosszú és fájdalmas megújulás előtt." A volt kormányfő az MTI-nek adott hétfői interjújában azt mondta, a jövőt sokakra és nem kevesekre kell építeni, ezért az lenne a legcélszerűbb, ha más-más személyek töltenék be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot.
Mesterházy Attila, ha felkérést kap rá, "nagyon komolyan" elgondolkodik azon, hogy elvállalja az MSZP elnöki posztját.
Lendvai Ildikó vasárnap este bejelentette, hogy lemond az MSZP elnöki posztjáról és a pártelnökség is felajánlja lemondását a kongresszusnak.