#MSZP

Kunhalmi: Vagy Pásztor Albert keresi a megoldásokat, vagy a valódi rasszisták

Kiállt Pásztor Albert volt rendőrkapitány miskolci polgármesterjelöltsége mellett Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Magyar Narancsnak adott interjújában. Mint mondta, meg kell nevezni és újra kell definiálni a problémákat, ez is a kultúraváltás része, Budapesten pedig az ellenzék teljes összefogásával lenne a legnagyobb esély a váltásra.

hvg.hu

"A hatalom el akar némítani" - Megszólalt Hiszékeny Dezső

Az MSZP-s politikus lemond mentelmi jogáról. Közölte: soha senkitől nem kért és fogatott el pénzt. A legfőbb ügyész kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését egy vesztegetési üggyel összefüggésben. Hiszékeny szerint a hatalom el akarja némítani, de nem fog csendben maradni.

MTI




Egy jelentkező van csak az MSZP elnöki posztjára

Az MSZP július 19-én tartja tisztújító kongresszusát, az elnök, az elnökhelyettes, továbbá az alelnökök mellett megválasztja az országos elnökség tagjait. Botka László az egyetlen jelölt az országos választmány vezetésére, míg a pártelnöki posztra csak Tóbiás József jelentkezett.

MTI


Schmuck: A baloldal csak annyiban jobb a Fidesznél, hogy nincs hatalma

A szociáldemokraták vezetőjének nem tetszik, hogy az MSZP a cigánybűnözésről beszélő Pásztor Albertet jelöli miskolci polgármesternek. "Ezek az urak", úgy akarnak szegénypártiak lenni, hogy közben nekik százmilliós megbízásuk van, úgy akarnak kiállni az antiszemitizmus ellen, hogy közben kollaborálnak, ha kell, a Jobbikkal is – írta Schmuck Andor.

MTI

Megmérték, és Pásztor esélyes Miskolcon

Egy reprezentatív közvélemény-kutatás után választotta Pásztor Albertet miskolci polgármester-jelöltnek az MSZP, az Együtt-PM és a DK helyi szervezete – tudta meg a hvg.hu. A miskolci MSZP ezért is mondja, hogy az Együtt-PM tudtával és hallgatólagos beleegyezésével jelölték a város polgármesterének cigányozásáról elhíresült volt rendőrkapitányt, és szövetségesük utólag hagyta cserben őket. Az Együtt elnöke szerint viszont formális jóváhagyás sosem volt a részükről, és szóltak, hogy részükre elfogadhatatlan Pásztor.





Horváth Csaba a Budapest Pride biztonságáért aggódik

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője sürgős tájékoztatást kér Budapest új főkapitányától arról, hogyan akarka a rendőrség biztosítani, hogy a szombati Budapest Pride felvonulást békésen megtarthassák. A szocialista Horváth Csaba nyílt levelet írt Bucsek Gábornak.

MTI

"Hazaváró" programot indít a szocialista Ujhelyi István

A külföldön dolgozó több százezer magyar intézményesített uniós érdekképviseletéért fog dolgozni, s a hazatérésüket segítő "Hazaváró" programot indít Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője - közölte maga a politikus szerdán Strasbourgban.

MTI

Gyurcsánynak még lesz egy nagy dobása olvasóink szerint

Továbbra is ő lesz a legelutasítottabb politikus, de döntő szava lesz abban, hogy ki induljon Orbán Viktorral szemben 2018-ban – így vélekednek Gyurcsány Ferencről olvasóink. Miután baloldali vetélytársai feladták a versenyt, ő maradt az egyetlen, aki a régiek közül hosszabb távra tervezhet. Lehetőségeiről elemzőket kérdeztünk és szondáztuk az olvasóinkat is.

hvg.hu

„Az MSZP eltűnésére játszhatnak saját szövetségeseink is”

Nem egyeztette a párt jelenlegi vezetésével Horváth Csaba, és nem is lett volna mandátuma arra, hogy bejelentse, az MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali ellenzéki pártoknak Budapesten – állítják többen is a párt vezetéséből. Horváth Csaba viszont azt mondta lapunknak, megvolt a kellő felhatalmazása minderre. Az Együtt-PM-ben kizárják ezt a forgatókönyvet, egy potenciális közös polgármesterjelölt viszont arról beszélt a hvg.hu-nak, szövetségeseik valójában az MSZP eltűnésére játszanak. Abban legalább majdnem mindenki egyetért, hogy a jelöltállítással kezdenek kifutni az időből.


Kiderült, miért vitte el a mentő Kunhalmi Ágnest

Az MSZP-s politikus a Facebookon hokedlikről beszél és arról, hogy ha már egyszer leesett róla az ember, akkor érdemes vele azonnal orvoshoz menni. Ha jól olvasunk a sorok között: Kunhalmi Ágnest ezért vitte el tegnap a mentő a Képviselői Irodaházból.

hvg.hu

Legyőzheti-e még valaha Gyurcsány Orbánt?

Miután két baloldali vetélytársa kiesett a versenyből, Gyurcsány Ferenc marad az egyetlen az egykori Összefogásból, aki hosszabb távon tervezhet. Ám hiába szerepelt jól a két évvel ezelőtt alapított pártja a május 25-i voksoláson, a volt miniszterelnök a legnépszerűtlenebb politikus, taszítja a bizonytalanokat. Megnéztük, mit mutatnak a számok, volt-e olyan politikus a múltban, aki hasonló helyzetből talpra tudott állni. A szakemberek után az olvasóink is szavazhatnak arról, lesz-e még valaha Gyurcsány a népszerűségi lista élén, lehet-e még Orbán kihívója.

M. László Ferenc