#MSZP

Van, amiben az Orbán-modell bejön Mesterházynak és Bajnainak
 

Van, amiben az Orbán-modell bejön Mesterházynak és Bajnainak

Ma már nem menne bele egy megnyerhetetlen szimbolikus háborúba a határon túliak miatt az MSZP, és az Együtt 2014 sem feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy teljesen megszűnjön a közmunkarendszer. Bár az éppen összefogó baloldali pártok alapvetéseik közt élesen kritizálják a jelenlegi rendszert, és sok mindenen változtatnának, akad néhány dolog, amiben nem térnének vissza a 2010 előtti világhoz.

hvg.hu hvg.hu



Választási programot hirdetett az MSZP–Együtt–PM
 

Választási programot hirdetett az MSZP–Együtt–PM

Többek között új alkotmányt akarnak, megszüntetnék a TEK-et, és háromszorosára emelnék a munkanélküli segély időtartamát. Az MSZP–Együtt–PM közös jelöltjeinek nem lesz szabad egymás ellen kampányolniuk – derül ki a két párt honlapjára felkerült megállapodásból.

hvg.hu hvg.hu


Igazságosabb sporttámogatást akar az MSZP
 

Igazságosabb sporttámogatást akar az MSZP

Az MSZP jövő évi kormányra kerülése esetén valamennyi sportágra kiterjesztené a jelenleg öt szakágnak elérhető társasági adókedvezményt, nagy beruházások helyett pedig jobban "szétterítené" az állami támogatásokat, így a szabadidősportra a mostani összeg sokszorosát fordítaná.

MTI MTI

Ipsos: erőre kapott a Jobbik, az MSZP még mindig gerontopárt
 

Ipsos: erőre kapott a Jobbik, az MSZP még mindig gerontopárt

Tanulságos kutatást tett közzé az Ipsos: a pártpreferenciák nem igazán változtak az utóbbi időben, sőt zárványosodtak. A Fidesz-pártiak túlnyomó többsége 2010-ben is Orbánékra szavazott, az MSZP pedig még mindig gerontopárt. A Jobbik is kell hozzá, hogy a biztos pártválasztók körében az ellenzék elérje a Fidesz támogatottságát. A többség elégedetlen a kormánnyal, de az ellenzékre még többen neheztelnek.

MTI MTI


Hende Csaba (nem) megfigyelése - az MSZP tisztázná az ügyet
 

Hende Csaba (nem) megfigyelése - az MSZP tisztázná az ügyet

Az MSZP kezdeményezi, hogy a honvédelmi miniszter és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) vezetője tisztázza a tárcavezető állítólagos megfigyelésével kapcsolatos ügyet - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista tagja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Tízes skálán 4,05 - pontoztuk az MSZP és az Együtt ígéreteit
 

Tízes skálán 4,05 - pontoztuk az MSZP és az Együtt ígéreteit

Több olyan ígéret is olvasható az MSZP és az Együtt–PM kedden aláírt közös közpolitikai alapelveiben, aminek egyelőre igencsak kétségesnek látszik a megvalósíthatósága. Van, amire valószínűleg pénz nem lesz, máshoz a parlamenti többség, a politikai egyetértés hiányozhat majd. A hvg.hu egyenként vette sorra a relatíve konkrétnak tekinthető ígéreteket.

hvg.hu hvg.hu


Megállapodott Bajnai és Mesterházy
 

Megállapodott Bajnai és Mesterházy

Még nyár végéig megállapodik egymással a 106 közös egyéni képviselőjelöltről az MSZP és az Együtt–PM – erről egyeztetett egymással Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, a két párt vezetője.

hvg.hu hvg.hu

Bajnai és Mesterházy ma újra tárgyalóasztalhoz ül
 

Bajnai és Mesterházy ma újra tárgyalóasztalhoz ül

Több mint három hét után ma találkoznak újra az MSZP és az Együtt–PM szövetség vezetői, hogy folytassák a választási együttműködésről szóló tárgyalásaikat. A tervek szerint lezárják a programegyeztetést, és már az egyéni jelöltállításról is szó lesz.

MTI MTI


Együtt-PM - MSZP megállapodás: „nem patikamérlegen mérnek” majd, de a százalékok fontosak lesznek
 

Együtt-PM - MSZP megállapodás: „nem patikamérlegen mérnek” majd, de a százalékok fontosak lesznek

Az MSZP legszűkebb tárgyalódelegációjának tagjai is csak kedden, a párt kora délutáni elnökségi ülése után ismerik majd meg várhatóan azt a jelöltlistát, amiről a Magyar Nemzet és a Népszabadság azt írta: jelölt-jelöltek helyett elsőre csak az Együtt-PM választási szövetség helyi elnökeinek, és koordinátorainak nevét tartalmazta. Egy MSZP-s forrásunk szerint a szövetség nagyjából az országos támogatottságának megfelelő arányban kaphat egyéni helyeket.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: egyre nőnek a megélhetés költségei
 

MSZP: egyre nőnek a megélhetés költségei

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma és a pedagógusok nettó átlagbére is csökkent a 2010-es kormányváltás óta - közölte az MSZP szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Török Zsolt arról is beszélt, hogy a Fidesz-kormány intézkedései miatt tovább nőnek a megélhetési költségek.

MTI MTI