Az ellenzéki párt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusának napközben tett nyilatkozatára reagálva úgy fogalmaz, "ezúton ismételjük el száznegyvennyolcadszorra, hogy az MSZP támogatja a rezsicsökkentést, mert az elmúlt három év után az embereknek minden megélhetési költségeket csökkentő intézkedés jól jön".Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a rezsicsökkentés is a Fidesz igazságtalan gazdaság- és társadalompolitikájába illeszkedik. Mint írják, az MSZP támogatja a rezsicsökkentést, sőt nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb csökkentést javasolnak, ennek pedig része lenne az alapvető élelmiszerek árának 22 százalékos mérséklése is, mondván a megélhetési költségek nem csak gáz- és a villanyszámlákból állnak.Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján mindenekelőtt azt emelte ki, hogy több fogyasztóvédelmi problémát is felszínre hozott a rezsicsökkentés, ennek nyomán pedig feljelentés született a korábbi fővárosi távhődíj-megállapítás miatt, próbaperek indulhatnak bizonyos helyeken a szemétszállítás drágulásával kapcsolatban, továbbá még mindig vizsgálják a hibás formátumú rezsiszámlákat.
MSZP: 22 százalékkal kell csökkenteni az alapélelmiszerek árát
Az MSZP szerint nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb rezsicsökkentésre lenne szükség, aminek részeként 22 százalékkal csökkenteni kellene az alapvető élelmiszerek árát.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.