Egy fájó gyurcsányi emlék miatt lövi Bajnait a Fidesz

A Fidesz „körüllövi” a szocialistákat, akik a közvélemény-kutatók szerint egyedül nem képesek megszólítani a bizonytalanokat. A kormánypárt stratégiája bejött, hiszen a választók még mindig az MSZP-t hibáztatják a válságért, a 2010 előtti kormányzásért, így komoly kockázata van a Bajnai Gordonnal való egyezkedésnek. A volt miniszterelnök hiába népszerű, sem a saját pártját, sem az MSZP-t nem tudja „húzni”, és erre a Fidesz – egy 2005-ös hibából tanulva – kampányt épített.

  • M. László Ferenc M. László Ferenc
Egy fájó gyurcsányi emlék miatt lövi Bajnait a Fidesz

Legalább kéthetente együtt ebédel Bajnai Gordon Mesterházy Attilával, és a találkákon egyeztetik terveiket – értesült több, a volt miniszterelnökhöz és az MSZP elnökéhez közel álló forrásból a hvg.hu. Bajnai az InfoRádiónak szerdán azt mondta, mindenképpen közös miniszterelnök-jelöltet kell majd állítaniuk a szocialistákkal, arról még nem tárgyalt Mesterházyval, hogy ki legyen a jelölt.

A Fideszben viszont már tavaly ősz óta azzal kalkulálnak, hogy Bajnai lesz végül a jelölt, ezért támadják ilyen intenzíven a volt miniszterelnököt. Egy szocialista forrásunk ugyanakkor úgy látja, akárki ki is lesz Orbán Viktor kihívója, a Fidesz Együtt 2014 elleni támadásai az MSZP mozgásterét is szűkítik, sőt a negatív kampány „visszacsorog” a szocialistákra.

A „bajnaizás” még azokban a fideszes közleményekben is megjelenik, melyek az MSZP-vel foglalkoznak. Februárban egy alkalommal, amikor a Fidesz Mesterházy Attila egyik nyilatkozatára reagált, rögtön hozzátették a párt sajtósai, hiába akarja a szocialisták elnöke tisztára mosni a pártját, a „vakolat mögött ott vannak a régi arcok, az MSZP Bajnai „játékszere”. Ugyanakkor a közvélemény-kutatási adatok nem feltétlenül támasztják alá a Bajnaira és az Együtt 2014-re kihegyezett kampányt: utoljára a Nézőpont 7 százalékot mért a volt miniszterelnök 4. helyen álló formációjának, amit a 2. helyen álló MSZP hét százalékkal előz. A többi kutatónál is 8-11 százalékkal előzik meg a szocialisták Bajnaiékat.

Gyurcsány emléke kísért

„Hibát követtünk el 2005-2006-ban, amikor benéztük a Gyurcsányra vonatkozó méréseket, hasonló hibát most nem követhetünk el” – magyarázta a hvg.hu kérdésére válaszolva a Fidesz kampányszervezésére rálátó magas rangú forrás, mi ösztönözte arra a pártot, hogy folyamatosan „lője” Bajnait.

Együtt tették – kampány Bajnai ellen
MTI / Koszticsák Szilárd

A neve elhallgatását kérő kormánypárti politikus szerint a hét évvel ezelőtti választásokra készülve a Fidesz vezetősége csak azt vette figyelembe, hogy Gyurcsányt a megkérdezettek megosztó személyiségnek tartották. Viszont az elkerülte a figyelmüket, hogy az ismertsége sokáig 50 százalék körül alakult, így az őt újonnan megismerő választópolgároknak kevés tapasztalatuk volt az akkor még dinamikusnak tűnő miniszterelnökről (személyiségét ők főleg a választások után, elsősorban az őszödi beszédnek köszönhetően ismerték meg). Az új miniszterelnök című könyvet 2006-ban kiadó Debreczeni Józsefnek viszont több MSZP-s politikus is azt mondta, 2005 végén látták, hogy az MSZP népszerűsége nem áll jól, személy szerint Gyurcsány viszont emelkedik, így őt helyezték a kampány központjába, és „felhúzta” végül a pártot is, megalapozva a választási győzelmet. (A választások előtt Gyurcsány 13 százalékot vert népszerűségben Orbánra.)

Fideszes forrásunk szerint nem akarják újból elkövetni ezt a hibát, ezért elébe mentek az MSZP és az Együtt 2014 várható szövetségének. „Két évre eltűnt, sokan elfelejtették kicsoda, a stábja pedig igyekezett új imázst kialakítani. Ezért kellett az emlékeztető kampány” – magyarázta a forrás, miért indult be közvetlenül Bajnai bejelentkezése után a fideszes úthenger

Össztűz
A Fidesz közleményeit, a róla szóló híreket és a kormánypárti politikusok interjúit, nyilatkozatait összegyűjtő fidesz.hu-n 2012. október 23. óta – kevesebb, mint hat hónap alatt (szerdáig) – 267 cikk jelent meg, amelyek a volt miniszterelnököt kritizálják, vagy legalább felemlegetik a „Gyurcsány–Bajnai-kormányok” tevékenységét. A 2010-es választások és Bajnai visszatérése között eltelt több mint két év alatt összesen 177 olyan megszólalása volt a fideszeseknek, amelyben szerepel a volt kormányfő neve. A kormányt támogató Civil Összefogás Fórum több ezer, Gyurcsányt és Bajnait együtt ábrázoló plakátot helyezett ki buszokra, óriásplakátokra, közölt tévé- és online hirdetéseket, melyekben az „Együtt tették tönkre az országot” szlogen jelent meg.

Ismert, népszerű, mégsem húz

A 2004–2005-ös Gyurcsánnyal szemben Bajnai ismertségével nincs gond: a Medián mérései szerint október óta 98-99 százalékon áll. Egyedül Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ismertebb nála, az ő nevüket rendszerint a megkérdezettek 100 százaléka ismerte, Mesterházy Attila pedig 96-97 százalékon áll. Viszont Bajnai legalább olyan népszerű, mint Orbán: a Medián szerint februárról márciusra Bajnai fordított, két százalékkal előzve, az Ipsosnál januárig fej-fej mellett alakult a népszerűsége Orbánnal.

Bajnai az Együtt évértékelőjén – egylőre nem húz
Túry Gergely

A Medián szerint Mesterházy márciusban 3 százalékra volt Orbántól, és 5 százalékra Bajnaitól. Az Ipsosnál Mesterházy népszerűsége hullámzott az utóbbi években, de tavaly július óta folyamatosan és számottevően (hibahatáron túl) emelkedett, a cég mérése szerint márciusban meg is előzte 2 százalékkal Bajnait.

Mást mutatnak a kompetenciamérések. A Századvég februárban azt állapította meg, hogy a teljes népesség körében 35 százalék Orbán Viktort, 18 százalék Bajnai Gordont, 7 százalék Mesterházy Attilát látná szívesen a kormányfői poszton. Számottevőbb a különbség, ha a mérések a kormányellenes választókra fókuszálnak. A Medián hétfőn közölt kutatása szerint a Jobbikon kívüli ellenzék támogatói közül 41 százalék Bajnai Gordont választaná, és 28 százalék akarja Mesterházy Attilát.

Ám hiába az ismertség, a jobb népszerűségi és kompetenciamutatók, egyelőre ebből Bajnai pártja nem tudott számottevően profitálni. Az Együtt 2014-nek 5-7 százalékot mérnek, a növekedés október óta nem kiugró, a Mediánnál vissza is estek februárhoz képest. Egy, a hvg.hu birtokába került, az MSZP számára készült mérés szerint az Együtt támogatóinak jelentős része korábbi szocialista szavazó. Lényeges kérdés tehát, hogyan döntenek ezek a választók, ha mégsem egyezik ki a két párt, és a jövőben az MSZP továbbra is esélyesebbnek tűnik.

„Visszacsorog”

Egyelőre viszont a szocialistáknak sem sikerült az elrugaszkodás. Ennek okait kutatta az információink szerint 3 ezres mintán, az MSZP számára belső használatra készült mérés is. (Ez viszonylag pontos mérésnek tekinthető, a közvélemény-kutatók havi kutatásaikat rendszerint 1000-1500 fős mintára alapozzák.)

Új dizájn, régi reflexek
MTI / Soós Lajos

Ebből kiderül: a bizonytalanok többsége még mindig nem értesült arról, hogy a szocialistáknál 2010 óta végbement egy tisztújítás, és az előző kormányzati ciklusokban szerepet vállalt politikusaik hátrébb szorultak. A tavalyi tisztújításon előtérbe került politikusaik ismertsége ugyanakkor még alacsony.

Ráadásul három évvel a választások után még mindig az MSZP-t teszik felelőssé a gazdasági válságért, sőt a mérés szerint még a 2006-os őszi zavargások idején elkövetett rendőri visszaélésekért is a szocialistákat hibáztatják. Egy vezető szocialista politikus korábban a hvg.hu-nak azt mondta, ezért is érinti az MSZP-t a Bajnai elleni fideszes negatív kampány. Forrásunk szerint hiába próbál a párt szabadulni a 2002 és 2010 között ráégett bélyegtől, mivel a választási rendszer összekényszeríti az ellenzéki pártokat, az egyezség megszületésekor mindez ismét „visszacsorog” az MSZP-re. Egy másik, a szocialisták elnökségéből származó forrás szerint a most folyó kampányuk fontos része az MSZP-ről alkotott benyomások átformálása, ezért volt szükség arra, hogy a március 9-i sportcsarnokbeli rendezvényen Mesterházy hosszasan értékelje az előző két ciklust.

Elolvadt a párt?

Hiába próbáltak mozgósítani, falakba ütköztek – mondta a hvg.hu-nak egy, az időközi választások előkészítésében szerepet vállaló szocialista. Az MSZP az elmúlt hetekben két önkormányzati voksoláson is rosszul szerepelt. Vasárnap Monoron a szocialisták jelölte háromból a 3. helyen végzett 57 vokssal, Dunakeszin március 24-én a negyedik helyen végeztek 153 szavazattal. Azon a hétvégén több időközit is tartottak, és mindenhol a Fidesz győzött.

Forrásunk – aki kérte, ne nevezzük meg még a várost sem – azt mondta, volt egy nyilvántartásuk a magukat korábban szocialistáknak valló szavazókról, de a kampányban hiába keresték meg őket. Többen lecsapták a telefont, vagy azt közölték, hogy „dacból” is a Fideszre szavaznak. Forrásunk szerint hiába sikerült megőriznie az MSZP-nek az irodahálózatát, hiába van sok alapszervezete az országban, elszigeteltek, a korábban szoros kapcsolat a választókkal megszakadt, így a mozgósítás sem megy. A politikus szerint az is gond, hogy a párt elveszítette azok támogatását, akiknek helyben adnak a szavára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.