Egymilliót kell fizetnie a rendőrségnek, mert a semmiért gyanúsított meg egy családapát
A férfit, akit zaklatásért jelentett fel a szomszédja, az óvodából vitték el, ahol kertészként dolgozott.
A férfit, akit zaklatásért jelentett fel a szomszédja, az óvodából vitték el, ahol kertészként dolgozott.
A Magyar Helsinki Bizottság sorra vette, milyen jogokat sért a kormány terve, hogy elvennék a feketelistázott szervezetektől az adó 1 százalékát.
Most először alkalmazzák a Pride betiltását célzó törvényt és Alaptörvény-módosítást.
Most már valóban el kell végeznie a munkáját a kormánybiztosnak.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga szerint is meg kell illesse őt az a védelem, ami a közérdekű ügyekben törvénytelen gyakorlatokat leleplező személyeknek jár.
Négy civil szervezet hívta fel a figyelmet az LMBTQI-közösséget ért jogsérelmekre.
Orhan Demircit úgy utasították ki Magyarországról, hogy korábban minden papírja rendben volt. Harminc év után viszont már úgy találta az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy a nyugdíjas férfi veszélyezteti a nemzetbiztonságot.
Soros Györgyöt, a kettős állampolgárságról szóló népszavazást és a szolidaritás határait emlegette Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára Vadai Ágnes írásbeli kérdésére, amelyben a DK képviselője arról érdeklődött, mikor mentik fel Pál Norbertet.
Jékely Bertát vélt politikai meggyőződése miatt rúgták ki Lázár minisztériumából.
Augusztus vége óta nem jár állami lakhatási támogatás több ezer kárpátaljai menekültnek. Vannak, akik alkalmi munkából ki tudják termelni a lakbért, másoknak a Máltai Szeretetszolgálat továbbra is finanszírozza a lakhatást, de rengetegen tűnnek el nyomtalanul a rendszerből, és olyanokról is hallani, akik arra kényszerültek, hogy visszatérjenek Kárpátaljára. Az utóbbi négy hónapban több érintett családdal és szállásadóval maradtunk kapcsolatban, hogy megtudjuk, hogyan élnek túl. Három helyszín, három különböző sors.
2017 óta csak plexifallal elválasztva beszélhettek egymással a fogvatartottak és szeretteik.
Ha történt jogsértés, mondjuk ki azt, ha pedig nem, akkor szerintem nincs miért pénzt kapnom – mondta.
A menekültek nagyon nehéz helyzetben vannak, munkát nem kapnak és ételre pedig már nincs pénzük.
A 36 éves férfit egy évig tartották fogva a röszkei tranzitzónában, csak azután kapott enni, hogy a strasbourgi bíróság közbelépett.
Az Alkotmánybíróság szerint nem sérti az Alaptörtényt a jog korlátozása, a civilek szerint igen.
A bíróság nem indokolta meg a sorozatos halasztást.
A strasbourgi bíróság hat és fél év után adott igazat a családnak.
Karohnak akkor a helye a fóti gyermekotthonban lett volna, mégis Szerbiába kényszerítették a magyar rendőrök, végül a Magyar Helsinki Bizottság karolta fel ügyét.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét esetben hozott most ítéletet, ám jó eséllyel az összes többi hasonló ügyben a magyar államra nézve elmarasztaló döntés születik majd.