#Matolcsy György

Merkely lemondott, Matolcsy marad a rácsok mögött, lemondásokat követel a Fidesz – Newscast

Január elsejétől nem Merkely Béla lesz a Semmelweis Egyetem rektora. Lezsák Sándor neve technikai hiba miatt kerülhetett az ügynökök közé, és nincs ezzel egyedül. Társadalmi egyeztetésre készül a rendészeti törvénycsomagról a kormány. Matolcsy György letartóztatásban marad. Holtan találták a bajor miniszterelnök-helyettest. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.



Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért

Matolcsy György volt jegybankelnököt és az MNB jelenlegi vezetőjét, az Orbán-kormány volt pénzügyminiszterét, Varga Mihályt hallgatta volna meg csütörtökön az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság, azonban végül csak Varga Mihály jelent meg, akit a szembetűnő visszaélésekről is kérdeztek az ülésen. Videóriport.




És akkor Orbán fürkészei és portyázói is felsorakoztak Matolcsyék mellé

Lecsaptak a lélegeztetőgép-biznisz gyanúsítottjaira, élesedett a Matolcsy Ádám ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs, Seszták Miklóson már 9 milliárd forint készpénzt keresnek. Közben teljesen átszabta a kormány az szja-kedvezmények rendszerét, felvázolta a középtávú gazdasági-költségvetési stratégiáját, kilőtte az Otthon Startot, berúgta a Wekerle Pluszt és új fejezetet nyitott az USA-val közös energiabizniszelésben. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.












Lehet, hogy a Matolcsy által 4,5 milliárdért megvett Tiziano valójában nem is Tiziano

Nem ezért kattan a bilincs Matolcsy csuklóján, de talán az Értéktár program átvizsgálása is sorra kerül. Molnos Péter művészettörténész felvetése szerint a nemzetközi szakirodalom már azt megelőzően vitatta, hogy az MNB által megvett Tiziano-festményt tényleg Tiziano festette, hogy a vásárlás létrejött volna. És a kép közelmúltjának a sztorija is sántít.


Matolcsy György ügyvédje: Nyilván nem viseli jól a bezártságot az ügyfelem - videó

Pénteken, két nappal az őrizetbe vétel után a bíróság elrendelte egy hónapra Matolcsy György volt jegybankelnök, valamint két további gyanúsított letartóztatását. Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője indoklásul azt mondta, hogy mindhárom gyanúsított esetében fennáll annak a veszélye, hogy befolyásolni próbálják az eljárást, vagy hogy bűnismétlést követnek el. Azt is megjegyezte, hogy miután kiterjedt külföldi vagyonnal rendelkeznek, ez segítheti őket abban, hogy elérhetetlenné váljanak.