Íme 1956 autói - Ismeri például a Balatont?
Pedig volt ilyen, csak nem húzta sokáig. És tudta, hogy ekkor startolt el a 311-es Wartburg?
Pedig volt ilyen, csak nem húzta sokáig. És tudta, hogy ekkor startolt el a 311-es Wartburg?
A válogatott tétmérkőzésein nem szerepelnek túl jól, de az éves fizetésükből még így is igen komoly autókat vásárolhatnak maguknak.
Ha a Mercedesnek már van saját pickupja, akkor miért ne lehetne a nagy rivális bajor márkának is?
Az az érzésünk, hogy ez a német négykerekű enyhén túl van motorizálva. És hogy terepre sohasem fognak menni vele.
Ezekkel a különleges masinákkal hatalmas területeket lehet nagyon gyorsan hómentesíteni.
Egy kubai garázsban találtak rá a szebb napokat látott autóra, ami korábban versenyautóként szolgálhatott.
Akárcsak a Hollywood-i filmek híres utána fordulós jeleneteiben, úgy fordult mindenki az autó után, amit vezethettünk egy héten át.
Az igen limitált gyártási darabszám és a szupererős motor indokolja az elképesztően magas árat.
A GLS eddig sem volt egy fapados négykerekű, melynek luxusát most azonban még egy szinttel magasabbra emelték.
Jó tudni, hogy ezekben az új autókban igen jó eséllyel túl lehet élni akár egy komolyabb csattanást is.
Az ember sokszor megizzad, mire a fővárosban le tudja tenni valahol az autóját. Ez a sofőr például egy igen kreatív módon oldotta meg a nehézséget.
Az automatizált működésű apró légkavaróktól a házhoz szállítási szolgáltatások hatékonyságának jelentős javulását várják.
A bajor prémiumgyártó szerint a vezeték nélküli töltési rendszere megérett a sorozatgyártásra.
Az egykori NBA-sztár vagy sosem vezette az autót, vagy ha igen, akkor csak ünnepnapokon, olyan kevés kilométer van benne.
A lengyelországi Carlex Design igazi ötcsillagos autót faragott a Mercedes Vianóból.
Az elsősorban áruszállításra szánt furgonok kevesek fantáziáját mozgatják meg, de ez az új modell mindenképpen ígéretesnek tűnik.
Mutatjuk, hogy a legfrissebb 2017-es adatok alapján jelenleg melyek a világ legtöbbet érő autómárkái.
A megkülönböztető jelzések ennek a mercisnek a jelek szerint nem igazán keltették fel a figyelmét.
Ez az új divatterepjáró igen korrekt hatótávval és fejlett önvezető technológiával rendelkezik.
Egy magas beosztású fejlesztési vezető ki merte mondani azt, amit sok átlagos vezető már régóta mormol magában.