Méltón búcsúztatják Dél-Afrikában a Mercedes V8-as sportkupéját
Hamarosan érkezik a C63 AMG utódja, így a 6.2 literes, szívómotoros kivitel hónapokon belül lekerül a modellpalettáról.
Hamarosan érkezik a C63 AMG utódja, így a 6.2 literes, szívómotoros kivitel hónapokon belül lekerül a modellpalettáról.
Májusban is a járműgyártás húzta az ipari termelés növekedését – kommentálta a friss adatokat a TakarékBank és a K&H elemzője, akik ugyanakkor eltérő véleményt fogalmaztak meg a termelés további alakulásával kapcsolatban.
A megújuló energiát használó háztartások legérzékenyebb pontja eddig az energiatárolás volt. Aztán a Tesla néhány hete bemutatta a megoldást: a Powerwallt. És bár a háztartási méretű akkumulátortelep árcédulája miatt továbbra is akadnak fanyalgók, a falra szerelhető, kompakt eszköz hétköznapi létjogosultságát most a dél-koreai globál cég is visszaigazolja. Aki ilyet szerel a garázsába, az este is nyugodtan használhatja a napenergiát.
A külügyminisztérium államtitkára szerint már komoly tárgyalások zajlanak a Daimler és a magyar kormány között a gyárbővítésről.
A BMW a ’70-es években valóságos lázat indított el az autóiparban az egyedi, művészek által készített Art Car dizájnokkal, de a végeredmény nem mindig arat osztatlan sikert. Megosztóra sikeredett az a Mercedes CLA is, amelynek köntösét egy német rapperre bízta a csillagos márka…
Június 1-jén újabb 25 új, alacsonypadlós csuklós Mercedes-Benz Conecto G autóbusz áll forgalomba - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az autóiparban már lassabban bővítik a kapacitásokat – hívták fel az elemzők a figyelmet a beruházások első negyedévi csökkenését magyarázva. Az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők azonban növekedésre számítanak az év hátralévő részében.
Visszavágott bírálóinak Lewis Hamilton a Monacói Nagydíjon: a Mercedesszel csütörtökön csúcsgázsiért szerződést hosszabbító kétszeres világbajnok rápirított azokra, akik szerint túlságosan nagy léptékű az a celebesedési, rapsztárosodási folyamat, amelyet jelenleg megél. Ennek egyébként Bernie Ecclestone örül a legjobban: az F1-főguru csöppet sem bánja, hogy a brit mutogatja magát.
Noha a futamot csak vasárnap rendezik Monte-Carlóban, az idei Monacói Nagydíjnak máris van két nagy nyertese: a verseny megnyerésére is nagy eséllyel pályázó Lewis Hamilton, aki történelmi szerződést kötött a Mercedesszel, illetve a 17 éves újonc Max Verstappen, akit a csütörtöki edzésnapon nyújtott teljesítménye okán lassan szentté avatnak a paddockban.
2016-tól új központban töréstesztelheti portékáit a Mercedes: a létesítményt a németországi Sindelfingenben húzták fel, ahol különleges körülmények között törhetik, zúzhatják majd kedvükre a csillagos járgányokat.
A legendás G-wagen megkapta az új fejlesztésű 422 lóerős nyolchengeres erőforrást, de megtartották a jól bevált V12-es erőművet is a csúcsmodellben. Érdekesség, hogy ennek az osztálynak, a G 65 AMG nevű tagja jelenleg is a legdrágább a márka hazai kínálatában, 86,8 milliós alapárral.
A Mercedes istálló elnöke szerint megesik, hogy egy pilótának minden sikerül, de Lewis Hamilton egyáltalán nem hibázik, és olyan köridőket fut, mint senki más egy mezőnyben.
Az autóipari vállalkozások és a járműgyártás sikeres Magyarországon, az ágazat számára azonban problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya – derült ki az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén részt vevő autógyártók és beszállítók beszámolóiból.
Egyelőre csak tanulmányautó formájában, de ha elhagyjuk róla a kirívó show-elemeket, már a végleges arcát mutatja a GLC Coupe.
Fekete, német rendszámú Mercedesszel látogatott haza Magyarországra a külföldön élő Palik László - írta a Blikk, amely olvasói fotókat is közölt az egykori sportriporterről és csillogó autójáról.
Bazári kiegészítők helyett letisztult elegancia és 1450 Nm maximális nyomaték jár a leendő vásárlóknak.
A stuttgarti cég vezetése bejelentette, hogy egy közepes méretű „áruszállítóval” rukkol ki öt éven belül. A modellt úgy néz ki, nem vinnék az USA piacra, csak Európában, Dél-Amerikában, Ausztráliában és Dél-Afrikában forgalmaznák.
Az új Mercedes-Benz GLE-t a közelgő New York-i autószalon előtt mutatták be.
Szemmel is jól látható, hogy mennyivel gyorsabb a Forma–1-es Mercedes istálló W06 típusjelű versenygépe a mezőny második legjobb autójánál, az SF15-T jelű Ferrarinál.
A kizárólag Kecskeméten gyártott Mercedes CLA Shooting Breakkel jár "vadászni" a német autóversenyző.