#Momentum


Közös tüntetést akart az ellenzék október 23-ára, de az egészből nem lett semmi
 

Közös tüntetést akart az ellenzék október 23-ára, de az egészből nem lett semmi

A Közös Ország Mozgalom szervezésében több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Liberálisok, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért és a civil szféra prominensei követelték volna együtt az igazságtalanságok és az ezekért felelős túlhatalom felszámolását, de menet közben több párt kihátrált a közös demonstrálásból.

hvg.hu hvg.hu

Szakított egymással Bojár és a Momentum
 

Szakított egymással Bojár és a Momentum

A fizikus üzletember, a Graphisoft alapítója egy lapinterjúban azt mondta, csalódott a pártban, mert „a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét”. Megkérdeztük a Momentumot, mit gondolnak erről.

hvg.hu hvg.hu

A „töketlen ellenzék” esélyei számokban
 

A „töketlen ellenzék” esélyei számokban

Megnéztük, hogy a győzelemről áradozó, Horváth Csaba MSZP-s politikus szerint "töketlen" ellenzék milyen esélyekkel vág neki a választásnak. Elemeztük az eddig emlegetett forgatókönyvek előnyeit és hátrányait.

Windisch Judit Windisch Judit







Így lehet négyötöde a Fidesznek
 

Így lehet négyötöde a Fidesznek

Ha nincs összefogás a kisebb baloldali pártok között, senki nem jut be a Parlamentbe – hozta ki az Együtt mandátumkalkulátora. Ebben az esetben újra kétharmada lesz a Fidesznek.

hvg.hu hvg.hu

Válogatott érvekkel kosarazták ki Botkát a pártok
 

Válogatott érvekkel kosarazták ki Botkát a pártok

Az MSZP szerint nagyvonalú ajánlatot tettek le a többi ellenzéki párt asztalára, de ezt a többiek nem pont így látják. Fodor Gábor lehetett volna az utolsó bástya, aki örül a felajánlott helyeknek, de még ő is visszafogottan nyilatkozott: megfelelő kiindulási alap ez a tárgyaláshoz. Vasárnap Juhász Péter Együtt-elnök is aktivizálta magát, és tárgyalást kezdeményezett az Új Pólusról az LMP-vel, a Momentummal és a Párbeszéddel.

Windisch Judit Windisch Judit