#NAV



A kormányzat csodafegyverének szédületes emelkedése
 

A kormányzat csodafegyverének szédületes emelkedése

A politika mocsarában dagonyázó harcosok sebeket adnak és kapnak. De közülük egy kiemelkedett a mocsokból, kemény munkával, és persze tehetséggel elérte, hogy 2017 róla szóljon, bekerüljön a művészettörténeti könyvekbe, a magyar kultúrtörténet legnagyobb szerkesztői közé kerüljön, és egy csodának köszönhetően az egész világon megismerjék a nevét. Úgy hívják őt, hogy Tállai András.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid










Lesben állva várták a NAV-osok a bázisolajjal seftelőket
 

Lesben állva várták a NAV-osok a bázisolajjal seftelőket

Bázisolajjal üzletelő bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai; az orgazdákhoz több mint 400 millió forint értékű olaj került, amely után nem fizették meg a több mint 260 millió forintos jövedéki adót és áfát – közölte a NAV.

MTI MTI




Végzett, és lejár a diákigazolványa? Önnek is üzen a NAV
 

Végzett, és lejár a diákigazolványa? Önnek is üzen a NAV

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

hvg.hu hvg.hu



Bemondásra kellene elhinni, hogy a Jobbik listaáron vett plakátot
 

Bemondásra kellene elhinni, hogy a Jobbik listaáron vett plakátot

Nem nyilvánosak a Jobbik és a Simicska Lajos plakátcégei között kötött szerződések, így nem lehet ellenőrizni, hogy a Jobbik valóban tiltott támogatáshoz jutott-e vagy sem. Vona Gábor pártelnök azt állítja, nem, a NAV és az ÁSZ viszont súlyos szabálytalanságot talált. Az pedig egy külön kérdés, hogy miért most erősködnek, holott eddig sem volt tiltva egy alapos ellenőrzés.

Dercsényi Dávid-Windisch Judit Dercsényi Dávid-Windisch Judit