Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kormány szerint megéri váltani, a határidő előtt az adóhatóság figyelmeztet.
Ma kapja meg az ügyfélkapun keresztül a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.
Több mint 25 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain nyugvó számítást is tartalmaz a NAV levele, a rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján az adóhivatal közli azt is, hogy mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban, mint 2016-ban.
További 45 ezer cég talál ma tájékoztatást a tárhelyén. Esetükben a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem áll a NAV rendelkezésére. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető az NGM szerint.
A kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke jövőre a törvény által meghatározott adóalap 13 százaléka, ennek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.
Aki úgy dönt, a kivára vált, azt december 20-ig teheti meg.
A kiva-kalkulátor az alábbi linken érhető el.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.