A britek adóemelés helyett inkább megszorítást akarnak
A britek nagy többsége adóemelés helyett inkább a kormányzati kiadások csökkentését pártolná a példátlannak ígérkező államháztartási hiány lefaragására.
A britek nagy többsége adóemelés helyett inkább a kormányzati kiadások csökkentését pártolná a példátlannak ígérkező államháztartási hiány lefaragására.
A vezetés közben való sms-ezés veszélyeire hívja fel a figyelmet a brit rendőrség legújabb, igen szemléletes közérdekű közleménye, melynek egy részét már több milliószor nézték meg az internetezők.
Nagy-Britannia gazdasága az év végére ismét növekedési pályára kerülhet Alistair Darling pénzügyminiszter szerint.
Hónapról hónapra éltek, mígnem egy nap rájuk mosolygott a szerencse és csodás módon rábukkantak valamire, ami megoldotta pénzügyi nehézségeiket. Öt ember, aki talált tárgyakból gazdagodott meg és egy hatodik, aki jó úton halad ezen az úton. A CNN összeállítása.
A válság kirobbanása után Nagy-Britanniában – ahogy más országokban is – kemény kritikával illették a közgazdászokat, mert nem figyelmeztettek a közelgő pénzügyi veszedelemre. A sorhoz II. Erzsébet brit királynő is csatlakozott, s feltette a kérdést: miként lehet, hogy senki sem látta a válság közeledtét?
Az angol rendőrség kedden közölte, hogy 40 millió fontos ékszerrablásért köröznek két férfit. A múlt heti fegyveres rajtaütés híre már ismert volt, de az csak most derült ki, hogy ez Nagy-Britanniában minden idők egyik, ha nem a legnagyobb ékszerrablása.
A britek kétharmada olyan fáradt nap végére, hogy már a házaséletre sincs ereje, több mint a felük pedig a kutyát sem tudja megsétáltatni - derült ki egy országos felmérésből.
Az egyik legnagyobb brit kozmetikai sebészeti klinika vasárnapi bejelentése szerint egy hajhullási rendellenességgel élő 19 éves lányon hajtották végre az ország első szempilla-átültetését.