Egy tipikus vasárnapi reggelen a Széchenyi fürdő termálmedencéjében idősödő férfiak csapata sakkozik, mások a nagy medencében tempóznak. Az időjárás csodás, a hangulat idilli, amikor váratlanul megjelenik egy csapat hangos brit fiatalember, egyikük női fürdőruhában. Áttrappol a törülközőn hagyott keresztrejtvényen, szemüvegen, és nagy zajjal a medencébe ugrik. A fiatalember angol, legénybúcsún van, ebből adódóan másnapos, vagy talán már aznapos, és nem tudja, vagy nem is érdekli, hogy nemcsak mások ingóságain, hanem saját hazájának jó hírén is tapos.

A brit legénybúcsúbulik ugyanis - bárhol tartsák is őket - nagyjából ugyanazzal a forgatókönyvvel működnek: a barátok meglepetéspartit rendeznek a leendő vőlegénynek, hogy az még egyszer utoljára kibulizhassa magát. Az eseményt általában a vőfély szervezi, aki valamilyen jelmezes témát választ az ivásból, nőzésből, még több ivásból és még több nőzésből álló hétvégi bulinak, amely végül a „legényt” viccesen megszégyenítő rituáléval zárul.

Budapest 2005-ben, az EU-csatlakozás és a fapados járatok berobbanása után lett az ilyen alkoholgőzös legénybúcsúk kedvence. A városban kacsázó Elvis-eket és Sötét Zsarukat az idegenforgalmi ágazat egyes szereplői folyamatosan bátorítják, a belvárosiak azonban kétségbeeséssel szemlélik, miután a világsajtó éveken át cikkezett az Amszterdamban, Prágában vagy Rigában történt kellemetlen incidensekről (emlékmű-levizelés, meztelenkedés, verekedés, helyiek inzultálása), amelyeket mind az angol legénybúcsúk részeg résztvevői okoztak.

Az angol külügyminisztérium maga is elismeri, hogy ezek a bulik egyre több problémát okoznak külföldön.  "Több ezer legény- és leánybúcsú zajlik az Egyesült Királyságon kívül, ezek résztvevőinek a többsége elégedetten, probléma nélkül tér haza. Ugyanakkor ezek a csapatok bulizni mennek, és ez a tény a természeténél fogva potenciális problémákat jelent” - nyilatkozta az angol sajtónak Steve Jewitt-Fleet, az angol külügyminisztérium egyik kommunikációs részlegének a tagja.

Az Egg elnevezésű biztosítótársaság adatai ennél konkrétabbak. Az ő felméréseik szerint a legénybúcsún lerészegedett fiatalemberek 17 százaléka a baleseti ügyeleten végzi az éjszakát csonttöréssel, agyrázkódással vagy zúzódásokkal. S bár arról nem szól a statisztika, hogy ezeket a sérüléseket verekedéssel vagy részeg balesetek során szerezték-e a fiúk, az azért mindenképpen érdekes, hogy további 4 százalékuk a rendőrségen köt ki. Sőt, az is előfordult már, hogy a vőlegény maga verekedés okán történő elzárás miatt kihagyta a saját esküvőjét. Ezek miatt a problémák miatt a fent említett városok már nem látják szívesen ezeket a csoportokat, és valószínűleg ezért lett hirtelen olyan népszerű Budapest - valamint Riga, Krakkó és Pozsony.

A legénybúcsúkat Magyarországra szervező társaságok többsége természetesen nem ért egyet ezzel a nézettel, szerintük a fokozott érdeklődés nem a nyugatról való kitiltásnak köszönhető, hanem az izgalmas programoknak, a tavasztól őszig tartó kellemes klímának, az olcsó sörnek, a dohányzó kocsmáknak és a szép lányoknak. A szervezők szerint fővárosunk „sajátossága”, hogy a diszkók nem uniformizálódtak, a fürdőinket "nem sajátították ki a homoszexuálisok", a templomok és a történelmi épületek pedig „remek keretet adnak, amikor kinézünk az ablakon, hogy ellenőrizzük, elég magasan jár-e már az égen a nap a további partihoz”. Külön bónusz, hogy egy belvárosi kocsmából fél kilométeren belül egy trendi szórakozóhelyre kacsázhat a csapat, amely már kellőképpen megtöltötte magát a hazai csapolt sörökkel. És ez még nem minden, az erre szakosodott idegenforgalmi közvetítő cégek további kalandokat hirdetnek weboldalaikon. A RedSeven Leisure elnevezésű cég Magnummal, Bajkállal és Jerikóval való célbalövést kínál programként, a Stagweb a fürdőinket másnaposság ellen hirdeti, továbbá a gokartozástól és a Trabant rally-tól a Hummerrel való taxizásig nálunk minden lehetséges.

A kínálatból az tűnik ki, hogy egy angol fiatalembernek nagyobb kalandban lehet része, ha Budapestre látogat, mint a helyi lakosoknak, és az is világos, hogy egy halom magyar vállalkozás kizárólag arra koncentrál, hogy ezeknek a buliknak az igényeit kielégítse.

A belvárosi szórakozóhelyek ugyancsak az angol legénybúcsúkra szakosodtak, egyre több kocsmában mutatnak focit vagy rögbit óriáskivetítőkön, kínálnak angol kocsmamenüt, és az éjszakai világ személyzetének a szeme sem rebben, ha valaki reggel nyolckor Freddy Krueger álarcban sült krumplit rendel ecettel. A legnagyobb bevétel ennek ellenére mégis a sztriptízbároknak megy, mert a briteknek köszönhetően ezek a bárok többnyire telt házzal működnek a hétvégéken.

Ugyanakkor az angolok ódzkodnak attól, hogy a táncos lányok 50 dolláros pohár (!) pezsgőjét kifizessék. Budapest egy másik „sajátossága” ugyanis az, hogy az éjszakai élet nemcsak egészséges nyereséget generál ezeken a csapatokon, de súlyosan le is húzza a résztvevőket. A tapasztalatok óvják az angolt attól, hogy kártyával fizessen, a részegek helyzetét pofátlanul kihasználó hiéna taxisokra pedig minden létező, Magyarországgal kapcsolatos publikációban felhívják a figyelmet. A partizó fiatalemberek arra is panaszkodtak, hogy a bárpultos lányok rendszeresen „nem tudnak visszaadni” az ezresekből.
 

Úgy tűnik tehát, hogy a legénybúcsú révén nemcsak az angolok, de a magyarok hírneve is a sárban hever.  A közvetítőcégek pedig ennek okán mégiscsak hasznosak, hiszen az itt felsorolt anomáliák orvoslásául többségük már csak kísérővel szervezi a programjait, ez pedig radikális kontrollt jelent. A fiúkat nemcsak mindenhova kísérgetik, de elzárják az útlevelüket is, helyette megbízható taxiszámmal ellátott kártyát kapnak a nyakukba, és egy hosszú listát a viselkedési szabályokról. Ha pedig valaki nem a szabályok szerint játszik, akkor az egész csapat automatikusan kizárja magát a buliból, pénzvisszatérítés nélkül.

Az a jövő kérdése, hogy ez a kisiskolás hozzáállás mennyire kedvetleníti el a Budapestre utazókat, ahogy az is, hogy az ezt elkerülő csapatok (körülbelül az idelátogatók egyharmada) mekkora problémát okoznak majd a fővárosnak.

Krisztina O'Brien