Évekig szünetel a vasútforgalom Kolozsvár és Nagyvárad között
Az eddigi 3 órás utat most busszal 8 óra alatt lehet megtenni.
Az eddigi 3 órás utat most busszal 8 óra alatt lehet megtenni.
A Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz jár.
A jövőben még több esetben alkalmaznának drónos szállítást a román egészségügyi intézmények között, ha beválik a rendszer Bihar megyében. Egy most bemutatott modell 40 km/h sebességgel képes haladni, így hat perc alatt éri el a célját.
A hal tetemére horgászok bukkantak a folyóban.
650 millió eurós beruházás érkezik Nagyváradra.
Nagyváradon találta meg a rendőrség.
A fenntartó Bihar megyei önkormányzat a költséghatékonyság jelszava alatt egyetlen nagy közös intézménnyé olvasztaná a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.
Orbán Viktor állami sportakadémiai rendszert hoz létre, de a rendszer a határon túlra is átnyúlik. Romániában 8 millió euró mehet el erre.
A száguldozó tinédzsert egy kerítés tudta csak megállítani.
Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót a nagyváradi Fekete Sas-palotában, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon - írta vasárnap a Maszol.ro erdélyi hírportál az RMDSZ közleményére hivatkozva.
A nagyváradi római katolikus premontrei rend egykori főgimnáziumának épületét akarja felújítani a nagyváradi polgármesteri hivatal, noha az ingatlan tulajdonjogi helyzetét illetően még nincs vége a régóta húzódó pernek.
Az épület este tíz körül kapott lángra. Több mint száz tűzoltó küzdött, de a püspökség jóformán teljesen kiégett. Halálos áldozatról nincsenek hírek.
Az Emmi minisztere arról is beszél Nagyváradon, hogy Szent István közvetlen kapcsolatba került a mindenhatóval, amikor felkenték királynak. A Szent László Napok célja a családokhoz és fiatalokhoz közelebb vinni a Szent László-i eszmeiséget.
A magyar miniszterelnök Nagyváradon beszélt arról, hogy Magyarország saját lábára állt, és erősebb, mint tíz éve volt.
Három napig távol lesz a miniszterelnök, Kolozsvárra és Nagyváradra is elmegy.
A román közlekedési miniszter szerint a magyar-román határhoz elérő öt kilométeres szakasz lesz az első, amelyet megépítenek.
Kétmilliárdot ad a püspöki palota felújítására Nagyváradon.
Tőkés László most leplezett le egyet Nagyváradon.
A román rendőrség szombat este azonosította a szerdai nagyváradi utcai lövöldözés gyanúsítottjának a tartózkodási helyét, amikor azonban el akarták fogni a férfit, kiugrott a negyedik emeleti nagyváradi lakás ablakán, és meghalt - közölte a Mediafax hírügynökség.