#Nemzetközi Valutaalap (IMF)




A valutaválságtól a lelassuló felzárkózásig – a hazai gazdaság bukdácsolása a 45 éves HVG címlapjain
 

A valutaválságtól a lelassuló felzárkózásig – a hazai gazdaság bukdácsolása a 45 éves HVG címlapjain

Az idén 45 éves HVG címlapjai mindig igyekeztek plasztikusan és némi humorral ábrázolni a hazai gazdasági élet botrányait és bakugrásait. Így a címlapokon keresztül képekben is megfejthetjük, hogy minden ígéret ellenére miért nem élünk még mindig az áhított osztrák életszínvonalon, sőt, hogyan kerültünk attól egyre távolabbra.




„Az inflációval még nem végeztünk”
 

„Az inflációval még nem végeztünk”

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank három évenként az Egyesült Államokon kívül rendezi meg közgyűlését: Afrikában utoljára 50 éve volt ilyen. Akkor Kenyában, most Marokkóban, Marrakesh városában találkoznak egymással a világ pénzügyminiszterei és jegybank elnökei.

Lengyel Miklós Lengyel Miklós



Az IMF is bírálja a brit kormányt
 

Az IMF is bírálja a brit kormányt

A Nemzetközi Valutaalapnak nem szokása kritizálni G7-országok költségvetését, most azonban a szervezet kivételt tett. Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter hétfőn, az IMF éves találkozóján tárgyal Washingtonban a szervezet vezetőivel, hogy eloszlassa a kétségeket.

Lengyel Miklós Lengyel Miklós