Ukrajna saját fejlesztésű rakétája már Moszkvát is elérheti
Kijev sikeresen tesztelte a Neptun új nagy hatótávolságú változatát, amely egy orosz olajfinomítót talált el ezer kilométerre az ukrán területektől.
Kijev sikeresen tesztelte a Neptun új nagy hatótávolságú változatát, amely egy orosz olajfinomítót talált el ezer kilométerre az ukrán területektől.
Az elkövető tanárok és diákok profiljairól küldött kéretlen üzeneteket, az eset után szigorították a rendszerek biztonságát.
Mostanra hat különböző egyetem Neptun-rendszerét törte fel valaki.
A Corvinus tájékoztatást adott ki a hallgatóknak a támadásról, az ELTE egyelőre nem reagált.
A RoboRobo nevű fejlesztőcég egy olyan csevegőbottal állt elő, amit a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi rendszerével, a Neptunnal kötöttek össze, hogy a vizsgaidőszak alatt is segítsék a hallgatókat.
Olyan vizsgák eredményeit is törölték, amelyekre nem is a mostani félév végén, hanem már korábban került sor.
Mindez azután történt, hogy Szarka Gábor kancellár pénteken megtiltotta az oktatást az egyetemen.
Egy volt miskolci egyetemista még hallgatóként szerzett meg Neptun-kódokat, majd ezeket kihasználva utalgatott át saját magának pénzt a többiek számláiról. Most csalás miatt emeltek vádat ellene.
Mi köti össze az állami közbeszerzéseken jól szereplő milliárdos árbevételű informatikai cégcsoportot egy kétes egzisztenciájú dzsesszmuzsikussal, akinek néhány hónapja nyoma veszett? Csak annyi, hogy a csoportnak papíron ez a férfi az egyik fő tulajdonosa.
Androidos készülékeikről, iPhone-jaikról, valamint windowsos telefonjaikról is intézhetik tanulmányi ügyeket azok, akik intézménye a Neptun rendszert használja.
A hőmérsékleti inverziónak köszönhetően észlelhették, és lőhették ki a távoli Moszkva cirkálót az ukránok – erre jutottak svéd radarszakértők és meteorológusok.
Egyszer használatos jelszavakkal lehet csak belépni a jövőben az ELTE Neptun rendszerébe, így biztonságosabb lesz annak használata.
Az amerikai Space Perspective szerint már többen is érdeklődtek a vállalatnál, hogy szeretnének a világűr szélén összeházasodni. A cég ezzel történelmet írna.
Fauszt Zoltán cégei 2008 óta összesen 32,3 milliárd forintot nyertek közbeszerzéseken – összegezte az Átlátszó. Az üzletember cégei versenytárs nélkül hasítanak az oktatási tendereken, mára a KRÉTA és a Neptun is egyeduralkodó.
A BBC szakértőkkel elemeztette ki a sérült Moszkva hadihajóról hétfőn nyilvánosságra került képeket.
Az orosz védelmi minisztérium kitart amellett, hogy a Fekete-tengeri flotta zászlóshajója, a Moszkva azért süllyedt el, mert tűz ütött ki és robbanás történt a cirkáló lőszerraktárában és azt sem ismeri el, hogy többen meghaltak a robbanásban. Pedig egyre több az ezt cáfoló bizonyíték.
Megjelent az első olyan kép a világhálón, amely állítólag a múlt héten eltalált, majd elsüllyedt orosz rakétáscirkálót, a Moszkvát ábrázolja.
Nem mindegy, hogy oktatási szünetről vagy rektori szünetről beszélünk a rektor érvelése szerint. Ráadásul az egyetem nem ad helyet politikai rendezvényeknek – tette hozzá.
Évek óta hallani hallgatói és oktatói véleményeket az oktatási kormányzat által évek óta erőből tolt Neptun elektronikus tanulmányi rendszerről. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) digitális kultúrával is foglalkozó oktatója most egy meglehetősen velős kritikát írt az egyébként ránézésre is idejétmúlt rendszerről.
Összevonják a magyar felsőoktatásban használatos két nagy elektronikus tanulmányi rendszert, a sokat szidott ETR-t és a többek szerint talán még rosszabb Neptunt.