Sürgősségi műtétet hajtottak végre a Nobel-díjas írónőn
A romániai születésű Herta Müller állapotáról nem közöltek részleteket, de állítólag már elindult a gyógyulás útján.
A romániai születésű Herta Müller állapotáról nem közöltek részleteket, de állítólag már elindult a gyógyulás útján.
Megromlott egészségi állapota miatt nem utazik el Stockholmba Alice Munro, aki így nem tudja személyesen átvenni irodalmi Nobel-díját.
Nyugdíjba vonul jövőre az múlt héten fizikai Nobel-díjat kapott Peter Higgs.
Elhunyt Ulf Linde, az irodalmi Nobel-díjról döntő 18 fős zsűri egyik tagja a hétvégén Svédországban.
Az ENSZ főtitkára úgy döntött, hogy Sigrid Kaag holland diplomatát jelöli a világszervezet és a Nobel-békedíjjal néhány napja kitüntetett Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közös szíriai missziójának élére.
Alice Munro irodalmi Nobel-díja nemcsak az írónő számára hajt hasznot, profitál belőle a volt férjével közösen alapított könyvesbolt Victoriában is.
Az utcán értesült Peter Higgs kedden arról, hogy Nobel-díjat kapott a nevét viselő mechanizmus megalkotásáért. A brit fizikus Edinburgh-ban tartott pénteki sajtótájékoztatóján beszélt erről, valamint arról, hogy az elismerés sok ember közös munkája.
Arieh Warshelnek, az egyik idei kémiai Nobel-díjasnak el kellett hagynia a kibucot, mert kémiát akart tanulni a haifai Technion műszaki egyetemen - írta csütörtökön az izraeli Maariv című lap.
Michael Levitt azt hitte, álmodik, amikor az éjszaka közepén Stockholmból felhívták, hogy közöljék vele, kémiai Nobel-díjat kap, Arieh Warshel nagyon boldog volt, hogy ezzel a hírrel ébresztették. A harmadik díjazott, Martin Karplus szép meglepetésnek nevezte a díjat.
Martin Karplus, Michael Levitt és Arieh Warshel kapott idén kémiai Nobel-díjat megosztva a komplex kémiai rendszerek többszintű modelljének kifejlesztéséért – jelentették be szerdán 12 óra előtt nem sokkal Stockholmban, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián.
Francois Englert és Peter W. Higgs kapta idén a fizikai Nobel-díjat – jelentették be magyar idő szerint 13 óra előtt nem sokkal a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban. Az elismerést az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon elméleti megalapozásáért kapták a szakemberek.
Egy órával elhalasztotta a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a keddi bejelentést, hogy ki kapja a fizikai Nobel-díjat ebben az évben.
Csütörtökön jelentik be a 2013-as irodalmi Nobel-díj nyertesét, a fogadóirodák szerint Nádas Péter idén is kiemelt eséllyel indul a győzelemért a 198 jelölt közül.
Csütörtökön jelentik be az idei irodalmi Nobel-díj nyertesét – közölte hétfőn a Svéd Akadémia.
Három biokémikus kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be Stockholmban.
Anyagi függetlenségüket biztosítják, jótékonykodnak vagy vesznek maguknak egy krokettpályát? A Nobel-díj kitüntetettjei gyakran meglepő módon hasznosítják a díjjal járó nyolcmillió svéd koronát (274 millió forint), kivéve a Nobel-békedíjasokat, akiknek jelképértékű döntését nagy figyelem övezi.
Ma délelőtt 11 óra 30 perckor Stockholmban bejelentik, ki kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat, ezzel megkezdődik az elismerés nyerteseinek kihirdetése.
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint egy fizetésképtelenné váló adósság esetében a hitelező éppen annyira "hibás", mint a hitelt felvevő. Ennek az érvelésnek Magyarországon is van relevanciája.
„Mi lennék Auschwitz nélkül? (...) Semmi és egy senki. Egy átlagember" – mondta Kertész Imre. Az író igennel felelt arra a kérdésre, vajon hálás-e azért, hogy „megtörtént” vele Auschwitz. „A haláltáborban váltam azzá, aki vagyok. Mit élhettem volna át Auschwitz nélkül? Mindazt, amit a többiek is mind megélnek.”
Vlagyimir Putyint felterjeszthetik a Nobel-békedíjra - közölte internetes honlapján az Oroszország Hangja orosz médiacég és a The Huffington Post című nemzetközi hírportál brit változata.