Nyugat-Európának kezd elege lenni a csecsen maffiából
Két évtizede Európa még keblére ölelte a szabadságukért küzdő csecseneket. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott. A romantikát kiszorította a realizmus- olvasható a Magyar Nemzet elemzésében.
Két évtizede Európa még keblére ölelte a szabadságukért küzdő csecseneket. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott. A romantikát kiszorította a realizmus- olvasható a Magyar Nemzet elemzésében.
1972, 1974, 1980, 1988 az európai terror csúcsévei - derült ki egy grafikonból. A 2001-es World Trade Center elleni merénylet óta 2004 volt a terror legvéresebb éve, legalábbis Nyugat-Európában.
Orbán Viktor már évek óta úgy gondolja, hogy a nyugat-európai politikusokhoz képest jobban érti, mi okozza az EU válságát, és jobban érti az európai közvéleményt, beleértve a bevándorlókkal kapcsolatos félelmeket. Tény, hogy már a párizsi merénylet előtt is erősödött az idegenellenesség Európában. Ám a bevándorlókkal napi kapcsolatban lévő nyugati társadalmakban messze nem tartanak annyira az „idegenektől”, mint a tapasztalatokkal nem bíró magyarok.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség korlátozta a nyugat-európai kormányok elleni felderítő tevékenységet – közölte pénteken kormányzati forrásokra és volt hivatalos személyekre hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.
Kora délutánra megszűnt a várakozás a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap délután. A tompia kilépőnél már korábban megszűntek a torlódások.
A jelentős felzárkózás ellenére a közép- és kelet-európai (kke) háztartások GDP-arányos nettó pénzügyi vagyona átlagosan a negyede a főbb fejlett országokénak, ami jelzi, hogy további komoly konvergenciára van lehetőség – áll az UniCredit régiónkkal foglalkozó legújabb tanulmányában. A vagyon szempontjából a következő években folytatódik a mérsékelt elmozdulás az intézményesített eszközök irányába, de a készpénz és a betét valószínűleg meghatározó marad. A bankok pedig a régió fontos pénzügyi közvetítői maradnak, és tovább erősítik a háztartásoknál betöltött pénzügyi tanácsadói szerepüket.
A Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken vegyesen nyithatnak. A City Index szerint a londoni FTSE-100 index 12 pontos emelkedéssel, a párizsi CAC-40 index 4 pontos csökkenéssel, míg a frankfurti DAX-30 index a tegnapi záróértékén nyithat.
A gazdag nyugat-európai országok összességében nagyon is jól járnak a bevándorlással, még akkor is, ha valóban vannak olyan érkezők, akik csakis a nagyvonalú segélyekre alapoznak. Még a híresen bőkezű szociális hálóval rendelkező északi államokban is többet tesznek bele a bevándorlók a közös kasszába, mint amennyit onnan kivesznek.
Miközben felháborodásukról beszélnek a kénügy kapcsán, a nyugati államok valójában hosszú ideje együttműködnek az USA-val - mondta Edward Snowden a Spiegelnek.
A britek laknak a legkisebb otthonokban egész Nyugat-Európában, az új építésű lakások és házak átlagterülete mindössze 76 négyzetméter. 30 éve még 85 négyzetméter volt az átlag, azaz tíz négyzetmétert szűkültek a lakóingatlanok, átlag szobaszámuk pedig 5,2-ről 4,8-ra csökkent.
Netalán szakács vagy nővér? Esetleg fogorvos és nincs itthon munkája, vagy nem elég a fizetése? Skandinávia tárt karokkal várja. Villamosmérnökként vagy IT-szakemberként ugyanakkor itthon is érdemes próbálkozni, ugyanis Magyarországon is rendkívül keresettek ezek a szakmák.
A várt stagnálás helyett viszonylag erőteljes emelkedéssel kezdték a csütörtöki kereskedési napot a főbb európai tőzsdeindexek.
Nyugat-Európa több országába visszatért a tél, Angliában, Franciaországban és Németországban a hét elején közlekedési fennakadásokat és áramkieséseket okozott a havazás.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn vegyesen alakultak.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán vegyesen alakultak a keddi fellendülés után.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön visszaestek, miután a friss adatok a vártnál is mélyebb recessziót jeleztek a tavalyi utolsó negyedévről az euróövezetben.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön is jórészt gyengültek.
A nyugat-európai értéktőzsdéken emelkedtek az indexek csütörtökön a szerdai vegyes teljesítmény után.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön nagyrészt emelkedtek a karácsony előtti visszaesést követően, de nap végére alábbhagyott a lelkesedés.