Marad a még működő német atom 2023-ig
Meghosszabbítják három német atomerőmű futamidejét, Scholz mindkét koalíciós partnerének egy kicsit ellentmondott.
Meghosszabbítják három német atomerőmű futamidejét, Scholz mindkét koalíciós partnerének egy kicsit ellentmondott.
A NASA adatai is igazolják, hogy a Nap meglehetősen aktív volt az elmúlt napokban.
Sok embernek kellett elaludnia a volánnál, hogy a gyanús orosz titkosszolgálati kapcsolattal is rendelkező, újságírókat lehallgató német fintech cég, a Wirecard akkorára nőhessen, hogy hamis forgalmi adatokat közölve bekerüljön Németország top 30 vállalata közé. A Netflixen látható dokumentumfilm, a Skandal! a céget leleplező tényfeltáró újságírók szemszögéből meséli el a sztorit.
Németországról inkább a jómód, mint a szegénység jut mindenki eszébe, pedig a legfrissebb statisztikák szerint Németországban már minden hatodik ember szegénynek számít. Kérdés persze, mit jelent Európa egyik leggazdagabb országában a szegénység. Ennek járt utána a Deutsche Welle riportere, és találkozott egy kölni lelkésszel, aki úgy érezte, nem várhat tovább a hatóságok segítségére, inkább egyedül veszi fel a harcot a nincstelenséggel: politikamentesen, kizárólag önkéntesekkel és adományokból.
A vádemelésben most szerepelő ügyek nincsenek összefüggésben a McCann-gyilkossággal.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió eddigi védelmi politikájának újragondolására késztette az európai vezető szerepét immár felvállaló Németországot.
Philipp Haussmann szerint a nehézségek közé tartoznak a szektorális különadók, és hogy úgy érzik, átláthatatlanok az engedélyezési és a közbeszerzési eljárások.
Elegendő bizonyítékuk van arra, hogy legalább két szándékos robbantás történhetett a gázvezetékeken.
Nem találnak olyan bizonyítékokat a német hatóságok, amelyek alapján azt lehetne feltételezni, hogy külföldi államok, illetve titkosszolgálatok követték volna el azokat a szombati észak-németországi vasúti szabotázsakciókat, amelyek következtében három órára megbénult az ország északi részének vasúti forgalma. A vizsgálatok szerint politikai okok is állhatnak a háttérben.
A német és a francia vezetésnek a háború kezdetekor tett ígéreteiből jórészt semmi nem valósult meg. Változások ennek ellenére voltak az európai védelmi politikában, a hangsúly áttevődött nyugatról keletre. A történelmi pillanat adta lehetőséggel azonban nem mindenki tudott élni.
Nem sokkal az után, hogy Oroszország februárban háborút indított Ukrajna ellen, Berlin negyven orosz kémet utasított Németországból. A Der Spiegel értesülései szerint ugyan a németek igyekeznek ügyelni arra, hogy ne jussanak be újabb orosz ügynökök az országba, ám messze nem tökéletes a különféle szervek együttműködése.
„Szabotázsakció” történt.
A keresett férfi más személyazonosságát használta, így bujkált a hatóságok elől.
Jelentős támogatást indítanak Németországban a gázárak elszabadulása miatt. A német kancellár szerint az energiaháború miatt van erre szükség.
A magyar és német rendőrök egyszerre csaptak le.
Németországban kétkedéssel, az Egyesült Államokban bizakodva fogadták az új olasz kormányt. Volt, ahol belső konfliktust is szült, hogy egy politikus a kampányban kiállt Matteo Salvini mellett.
Olaf Scholz a hétvégén Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emirátusokban és Katarban tárgyalt, hogy biztosítsa Németország energiaellátását a fűtési szezonban.
Az elmúlt négy vében a gleccser felülete is a felére zsugorodott, jelenleg egy hektárnyi.
Történelmi sportmérkőzés árnyékában játszott a magyar válogatott Lipcsében: miközben Londonban Roger Federer elbúcsúzott a tenisztől, Marco Rossi csapata 1-0-ra legyőzte a német válogatottat a Nemzetek Ligájában, továbbra is csoportelsők a magyarok.
A náci vezér később kisajátította a dicsőséget, de akármekkora propagandát is csapott neki, a pályaépítés annyira flottul azért nem ment. A II. világháború végéig nem is támadt tömegigény az Autobahnokra, volt, amelyiken annyira kicsi volt a forgalom, hogy a bicikliseket is felengedték rá.