A német Wirecard gigantikus csalása mögött is megtalálták az orosz kémszálat
Sok embernek kellett elaludnia a volánnál, hogy a gyanús orosz titkosszolgálati kapcsolattal is rendelkező, újságírókat lehallgató német fintech cég, a Wirecard akkorára nőhessen, hogy hamis forgalmi adatokat közölve bekerüljön Németország top 30 vállalata közé. A Netflixen látható dokumentumfilm, a Skandal! a céget leleplező tényfeltáró újságírók szemszögéből meséli el a sztorit.
Hogyan fordulhatott elő, hogy egy csúcsértéken 24 milliárd eurón – az MNB 2018-as középárfolyamán számolva több mint 6,5 ezer milliárd forint – számon tartott, több ezer embert foglalkoztató nagy német techvállalatról egyszer csak kiderüljön, hogy a fő tevékenysége illegális, a kimutatásait meghamisította, és tulajdonképpen az egész egy nagy csalás?
A háború utáni Németország legnagyobb csalási botrányát, a Wirecard techcég összeomlását dolgozza fel a Netflixen látható Skandal! című dokumentumfilm, amelyet már magában a sztori elvisz a hátán, és utólag különösen érdekessé teszi, hogy ebben is felsejlik az oroszok kavarása.
A Wirecardot a Financial Times (FT) brit gazdasági lap egyik újságírója, Dan McCrum hozta le a fellegekből, ő később könyvet is írt hétéves oknyomozó munkájáról, és a Skandal! is elsősorban az ő szemszögéből meséli el a történetet. Az FT-nek és McCrumnak megfélemlítésekkel, megfigyeléssel, de még a német tőzsdefelügyelettel is meg kellett küzdenie, mire egy befektetői nyomásra indított, független könyvvizsgálói ellenőrzés során kiderült, hogy a Németország 30 legfontosabb vállalatát tömörítő DAX tőzsdeindexben is jegyzett Wirecard két ázsiai bankszámlájáról hiányzik 1,9 milliárd euró, sőt soha nem is volt ott.
A Wirecard hivatalosan 2020 nyarán jelentett csődöt, ekkorra már letartóztatták a vezérigazgatóját, az osztrák állampolgárságú Markus Braunt, de az egész sztori utólag legizgalmasabb figurája, a szintén osztrák műveleti igazgató, Jan Marsalek azóta is szökésben van, körözi az Interpol. Marsalek valószínűleg azért tudott meglógni, mert remek titkosszolgálati kapcsolatai voltak, az osztrák, a líbiai és az orosz szolgálatokhoz is be volt kötve, könnyen lehet, hogy az utóbbiakkal még együtt is működött. A milliomos cégvezető a Bellingcat oknyomozó portál 2020-as tényfeltáró cikke szerint először Belaruszba, onnan pedig valószínűleg Oroszországba menekült.
FT vs. Wirecard AG
Az FT-n 2015-ben jelent meg az első tényfeltáró cikksorozat a kezdetben online szerencsejáték- és pornóoldalak netes kifizetéseinek kezelésével foglalkozó vállalat megkérdőjelezhető pénzügyi beszámolóiról. McCrum az elkövetkező években különböző informátorok és shortolók segítségével tárta fel a Wirecard belső működését, nem kis ellenszélben. A shortolók ebben az esetben olyan brókerek voltak, akik azt valószínűsítik, egy tőzsdei vállalat túl van értékelve, vagy azért, mert a piac rosszul árazta be, vagy mert egyszerűen csal, manipulálja a tőzsdét, hogy felértékelődjön, ezért arra "fogadtak", hogy az árfolyama esni fog.
Miután megjelent a Wirecard kimutatásait megkérdőjelező első cikksorozat az FT-n, a vállalat agresszíven reagált. Elindult egy évekig tartó támadássorozat az ügyben érintett brókerek és újságírók ellen. Feltörtek számítógépeket, megfigyeltek és lehallgattak irodákat, magánnyomozókat állítottak McCrumra és munkatársaira. A zaklatás hatására McCrum elkezdte az FT londoni irodájában lévő széfben tartani a jegyzetfüzeteit, rászokott arra, hogy mindig más útvonalon menjen munkába és onnan haza, vagy hogy pont az ajtó csukódása előtt ugorjon ki a metróból, hogy lássa, követték-e.
A Wirecard hagyományosabb eszközökkel is próbálta lassítani az ellene folyó nyomozást. Több ügyvédi irodát is felbérelt, hogy jogi fenyegetésekkel bombázzák az FT-t. Az újságnak egyszer egy bírósági végzés hatására vissza kellett vonnia egy elmarasztaló cikket a Wirecardról, de perelték „üzleti titkokkal való visszaélés” miatt is.
2019 márciusában megjelent egy FT-írás, amely szerint a Wirecard üzleti tevékenységének fele ki van szervezve, és a fizetési műveletek feldolgozását külsős partnerek végzik, akik jutalékot fizetnek a társaságnak. 2019 áprilisában a Softbank 900 millió eurót fektetett a cégbe. A hatalmas techbefektetéseiről ismert japán konglomerátumot az sem riasztotta el, hogy amikor az FT a Wirecard egyik Fülöp-szigeteki „külsős partnerét” felkereste, egy nyugdíjas halászt és családját találta a megadott címen.
A német fintech üstökös
Ahogy azt a Netflix filmjében egy, az ügyet ismerő német politikus kifejti, a Wirecardról szóló leleplező anyagot megjelenésekor sokan a homokba dugták a fejüket, ugyanis a legtöbb német befektető és politikus túlzottan örült annak, hogy végre van egy német technológiai vállalat, amely képes felvenni a versenyt a Szilícium-völgy amerikai techóriásaival, ebben a szektorban ugyanis jócskán le van maradva nyugati versenytársaitól a német gazdaság. Ezekre a vágyálmokra játszott rá a Wirecard vezérigazgatója, Markus Braun, amikor Steve Jobsot idéző fekete garbóban tartotta előadásait a vállalat befektetőinek a Wirecardban rejlő lehengerlő potenciálról és az általuk fejlesztett korszakalkotó fizetési megoldásokról. A német sajtó többnyire elfogadta a cég álláspontját, miszerint az ellene irányuló támadások az árfolyam megrángatására, így illegális pénzszerzésre irányulnak, vagy egy angolszász összeesküvés részei, amelynek célja a kontinentális európa fintech bajnokának besározása. Sokan nem voltak hajlandóak elhinni, hogy azok a csalások, amikről McCrum cikksorozata beszámolt, egy német vállalatnál előfordulhatnak. Kínában még talán, de Németországban, egy DAX-on jegyzett céggel biztosan nem.
A félrenézésben a német tőzsdefelügyelet, a BaFin is jócskán benne volt. Az FT beszámolt arról, hogy a Wirecard szingapúri központjában szőnyeg alá söpörtek egy belső vizsgálatot, amit a Wirecard egyik, a kétes ügyletek miatt aggódó vezető jogásza kezdeményezett egy sor gyanús tranzakció miatt. A Wirecard hamisnak nevezete McCrum értesüléseit, a BaFin pedig megtiltotta a vállalat shortolását, többek között a Wirecard „gazdasági jelentőségére” hivatkozva, és tőzsdei manipuláció miatt vizsgálatot indított az FT-vel és egyes short sellerekkel szemben. A BaFin vezetője fél évvel a Wirecard összeomlása után lemondott.
A fordulópont 2019 októberében jött, amikor egy újabb elmarasztaló FT-cikk után a Wirecard befektetői nyomásra behívta a KPMG független könyvvizsgáló céget, hogy tisztázza magát a vádak alól. A KPMG 2020 áprilisában közölte, hogy nem tudott meggyőződni arról, hogy a Wirecard 2016 és 2018 között realizált nyereségének „oroszlánrésze”, a külső partnerektől származó bevételek valódiak-e. Mindeközben az EY – egy másik könyvvizsgáló cég, ami 2008 óta végezte a Wirecard könyvelésének hitelesítését – 2019-re vonatkozó jelentése hónapok óta csúszott. A befektetők június 18-ára várták a 2019-re vonatkozó auditált eredmények bejelentését. Az eseményen ehelyett a Wirecard arról számolt be, hogy 1,9 milliárd euró hiányzik a számláiról. Jan Marsaleket még aznap kirúgták, másnap Markus Braun is lemondott. A cég nem sokkal később elismerte, hogy a hiányzó közel 2 milliárd euró valószínűleg nem is létezett. Markus Braunt letartóztatták, két nappal később a Wirecard csődöt jelentett.
Marsalek útjai
A június 18-ai bejelentés a hiányzó 1,9 milliárd euróról a Wirecard végét jelentette. A pénznek két, fülöp-szigeteki bankszámlán kellett volna lennie, így Jan Marsaleket, a vállalat ázsiai tevékenységeiért felelős vezetőt azonnal kirúgták. Ahogy a Bellingcat írja, Marsalek a kirúgása után azt mondta kollégáinak, hogy azonnal a Fülöp-szigetekre indul, hogy megtalálja az elveszett milliárdokat és bebizonyítsa ártatlanságát. Még aznap neki is nyoma veszett. Bár a repülőgépfoglalási és bevándorlási adatok szerint 23-án Manilába utazott, majd onnan tovább Kínába, a fülöp-szigeteki hatóságok vizsgálata megállapította, hogy mindez csak elterelés volt, a bevándorlási adatokat meghamisították. Jan Marsaleket azóta a német és az osztrák hatóságok csalás és sikkasztás vádjával körözik.
A Bellingcat birtokába jutott orosz bevándorlási nyilvántartások arra utalnak, hogy az orosz biztonsági szolgálat régóta érdeklődött Marsalek iránt, aki az eltűnését megelőző 15 évben több különböző útlevéllel – köztük egy harmadik ország diplomata útlevelével – több tucatszor látogatott Oroszországba.
A Bellingcat nyomozása megállapította, hogy Marsalek mozgása nagyon érdekelte az FSZB-t, az utazásainak nyomon követése 2015-ben kezdődött, amikor a Wirecard-vezér oroszországi látogatásai megsűrűsödtek. Az FSZB érdeklődése utalhat arra, hogy 2015-ben Marsalek munkakapcsolatba került az FSZB-vel, vagy a rivális katonai titkosszolgálattal, a GRU-val, ezért elkezdték monitorozni a mozgását, vagy arra, hogy be akarták szervezni, ezért információkat gyűjtöttek róla. Az biztos, hogy Marsalek nem csak egy sima üzletember volt az orosz szolgálatok szemében.
Eltűnése után a Bellingcat nyomozása szerint Marsalek valójában Minszkbe menekült, ezt később az osztrák rendőrség is megerősítette. A Bild 2022-ben már arról cikkezett, hogy Marsalek Moszkvában él, az FSZB „felügyelete alatt”.
Az oroszok már a Prinzregentenstraßen vannak
A Wirecard-vezér orosz kapcsolataira röviden a Netflix filmje is kitér. Bemutatnak egy villát a müncheni Prinzregentenstraßén, ahol Marsalek luxuskörülmények között fogadta különböző titkosszolgálatok embereit, vezető kormányzati tisztségviselőket és diplomatákat, például azért, hogy egy 15 ezer főt számláló líbiai milíciának a felállításáról tárgyaljanak. A müncheni orosz konzulátusnak éppen a szomszédságában álló épületben az osztrák, az líbiai és az orosz szolgálatok emberei is megfordultak, köztük azzal az Andrej Csupriginnal, aki minden valószínűség szerint az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU egykori magas rangú tisztje.
A filmben több osztrák politikus is beszél a Wirecard egykori műveleti igazgatójának az osztrák politikai elittel és az osztrák elhárítással, a BVT-vel fenntartott kapcsolatáról. Azzal a politikai elittel, amely akkor az FPÖ-t, az osztrák szélsőjobbot jelentette, ami sok európai szélsőjobboldali párthoz – köztük a Jobbikhoz – hasonlóan szoros kapcsolatokat ápolt a putyini Oroszországgal, és azzal az osztrák titkosszolgálattal, amelynek majdnem olyan rossz a respektje a nyugati partnerszolgálatok körében, mint a magyarnak, éppen az orosz befolyásoltság gyanúja miatt.
Jan Marsalek története önmagában megérne egy filmet, zavaros, száz szálon futó ámokfutása az üzleti, politikai és titkosszolgálati világban a mai napig tele van kérdőjelekkel. Nem világos, hogy ő maga ügynök volt-e, vagy a folyamatos helyezkedés közben nem vette észre, hogy mások különböző célokra használják. Az, hogy hogyan lehetett mindeközben Németország legnagyobb fintech vállalatának a műveleti igazgatója 10 éven keresztül, rejtély. Arra mindenesetre rávilágít, hogy a orosz befolyás az európai kontinensen elképesztő méreteket öltött a 2010-es években. Rengetegen kellett, hogy elaludjanak a volánnál, hogy ez előfordulhasson. A Wirecard csalássorozata, a tetején Jan Marsalekkel nem szúrt szemet sem az érintett országok titkosszolgálatainak vagy kormányzati szerveinek, sem a német tőzsdefelügyeletnek, vagy a német sajtónak. Néhány shortolónak és Dan McCrumnak igen.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
