Megszüntették a Hatvanpuszta építésze elleni elsőfokú döntést, a megismételt tárgyaláson még több épület lebontása miatt felelhet
Taraczky Dániel ellen egy lóistálló lebontása miatt hoztak fegyelmi határozatot májusban.
Taraczky Dániel ellen egy lóistálló lebontása miatt hoztak fegyelmi határozatot májusban.
HVG
A külső elvárásoknak és az elnök személyes hitvallásának is meg akar felelni a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal azzal a négy üggyel, amelyet elsőként kért ki a nyomozóhatóságoktól. A kiválasztáskor a nyomozás előrehaladottsága és a tipizálás volt a legfontosabb szempont.
Minél nagyobbat képzel el valaki, építészként annál jobban tudok érvényesülni – állítja Hatvanpuszta tervezője, a nemrég Orbán Viktorral Szerbiában csevapozó Taraczky Dániel, aki megerősített olyan részleteket, amiket a HVG cikksorozata tárt fel az épületekről. Az építész reagált a kamarai eltiltásra, de elmesélte azt is, hogyan ívelt fel a karrierje, és mit csinál most, a NER bukása után.
Nem tartották be a kitermelési mennyiségre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
HVG
Az Orbán-rendszerben az állam dinasztikus foglyul ejtése történt. Hogy ez milyen működést jelent pontosan, például az Orbán család, a Matolcsy család és a Mészáros-birodalom esetében, akik generációkon átívelő túlélésre rendezkedtek be? Erről szól Jancsics Dávid korrupciókutató cikke.
Jancsics Dávid
Pénz, úgy tűnik, az van bőven erre.
HVG
A képviselő azt írta, a legkülönlegesebb darabról készült képet nem is merte odaadni a készítő, de a többi is látványos.
HVG
Tudor-kori kastély képe lebeghetett a megrendelő szeme előtt, amikor 2019-ben a megbízott építésszel összeállította hatvanpusztai birtokának koncepcióját. Álmodott magának könyvtárból rejtekajtóval megközelíthető pincét, kereken száz vécét és egy kétszáz fős rendezvénytermet.
Amióta az autokrata miniszterelnök hatalmon van Magyarországon, a hozzátartozók elképesztően megtollasodtak – mutat rá a francia lap szerzője. De vajon újraválasztanák Orbán Viktort a magyarok? Miért nézik más szemmel a korrupciót most, mint annak előtte?
HVG
Összesítettük az Orbán család cégeinek pénzügyeit 2010 óta, megnéztük, mennyire reálisak Magyar Péter kampányígéretei, és a teljes szakmával együtt próbáltuk megérteni, mi értelme lehet annak, ahogyan szigorították a boltok építésének és bérbe adásának szabályait. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Kármentésként adhatott interjút Orbán Győző a kormánysajtónak, hogy enyhítsék a fiát és pártját mind kényelmetlenebb helyzetbe hozó hatvanpusztai családi luxusbirtok politikai hatásait. Ám a nyilatkozat önleleplező volt: igazolta az oknyomozók állításait.
Hatvanpuszta egy gazdaság a semmi közepén, vendégház és medence azért kellett, mert nagy a család – magyarázta Orbán Győző.
HVG
Orbán Viktor veje szerint politikai célzatú lejáratókampány zajlik ellene.
HVG
Az építési és közlekedési miniszter kommentálta Ruszin-Szendi Romulusz csatlakozását a Tisza Párthoz, beszélt Havasi Bertalan távozásáról és az Orbán család gazdagodásáról szóló filmről is.
hvg.hu
Nem egyszerűen egy fotelből nézendő tévésorozat: A dinasztia a kisemmizésünk történetét mutatja be – a nemzet lerablását. Az efelett érzett erkölcsi felháborodásunk azonban semmire sem elég. Sükösd Miklós véleménycikke.
Sükösd Miklós
A kormányszóvivő ugyanakkor elismerte, még nem látta a filmet.
hvg.hu
Többszörösen felülmúlja a Belgrád-Budapest vasútépítésre is követ szállító Dolomit Kft. az ágazat legjobban futó cégeinek átlagát, ha a nyereségarányt nézzük. Orbán Győző többi cége nem ilyen sikeres.
hvg.hu
Halálos baleset történt Vámosszabadiban, az Orbán-család tulajdonában álló kavicsbányában.
hvg.hu
Több Orbán-cégnek dolgozott, illetve egy volt Orbán-érdekeltségben rövid ideig felügyelőbizottsági tag volt Szmulai István, Vásárhelyi János védőügyvédje. Az ügyvéd szerint nincs semmilyen kapcsolat a miniszterelnök családja és Vásárhelyi között.
hvg.hu
Nem lehet akármit kérdezni a miniszterelnöktől.
hvg.hu