Die Presse: Orbán testre szabott közbeszerzésekkel gazdagítja Mészárost, Tiborczot és a többieket
A Nemzeti Együttműködés Rendszere valójában az élet minden területét megszállta, írja az osztrák lap.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere valójában az élet minden területét megszállta, írja az osztrák lap.
A rendszer eddig is a nem baráti szerkesztőségek kiéheztetésén dolgozott, írja a lap budapesti tudósítója.
A politika iránt érdeklődő bejövő generáció kialakult ellenségképpel rendelkezik, és ez a Fidesz – mondta a hvg360-nak adott interjúban Kovách Imre szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont osztályvezető professzora, az MTA levelező tagja. Az elmúlt egy évben „hirtelen sokasággal" tűntek fel olyan kis szellemi körök, amelyek mást akarnak. De mire juthatnak egy olyan rendszerben, amely lényegéből fakadóan nem fogadja el az autonómiákat? Mit tart a cselekvést nem vállalók hisztijének? A Kovách Imrével készült interjú a társadalmi törésvonalakról és a lehetséges jövőről szóló cikksorozatunk második része.
A NER-ben a tiltakozás minden formája kacagás tárgya. A hatalom nálunk parancsol és utasít, nem olvas és főleg nem tárgyal. Vélemény.
Kormányunk felfedezte, hogy az úgynevezett nyugati világon kívül számtalan virágzó és példaértékű társadalmi kísérlet folyik, csodálatos, békeszerető országok élik aranykorukat, csak éppen nemet mondtak a liberális demokrácia rabigájára. Vélemény.
NER-csadorról, fóliaperzekutorokról, varánuszkommandókról, militáns fütyürészésről is beszél az író, akinek 70. születésnapjára kiadója, a Magvető Hadd legyek hűs címmel az összes versét tartalmazó kötetet jelentet meg.
A kereszténységet politikai védjegyként használóknak azzal kell szembesülniük, hogy tíz év alatt milliós nagyságrendű az emberveszteség és kisebbségbe kerültek azok, akik magukat valamelyik felekezethez tartozónak vallják.
A jelenlegi magyarországi helyzetben az a patrióta magatartás, ha mindannyian világossá tesszük, hogy elvárjuk az emberi jogok, a szabad piac érvényesülésének biztosítását szövetségeseinktől, és elvárjuk, hogy minden erejükkel tegyenek is érte. Vélemény.
Filmet készített volna, de Rákay Philipre utalva azt mondja, hogy "valaki tavaly kipakolta a kasszát, és nem maradt pénz, hogy más filmeket csináljon", cégei is voltak már jobb állapotban, ám azt állítja, nem a sértettség vezérli, amikor nekimegy a "Lölő-jelenségnek". "A nemzetért dolgozunk, a lelkiismeretünk tiszta", mondja, és hozzáteszi, az, amit most csinál, chicken game, de nem fél, mert – Simicska Lajossal ellentétben – székely, és a háború a vérében van. HVG-portré.
Magyarország lassan egyfajta állami komikus lesz, alacsony férfi felemás cipőben, csetlő-botló félnótás. Két forradalmát verték le az oroszok, de nem tud, nem akar náluk jobb lenni, ezért visszabújik hozzájuk a világ elől.
A fanatizmusra épülő politika utat nyit a visszaélésekhez és a korrupcióhoz, ellenség pedig lehet szinte bárki, aki szembehelyezkedik a rendszerrel, írja a brit lap.
Hol intim, hol groteszk a hangvétele az író Eszmélésem története című elbeszéléskötetének, amelyben Budapest ostromától a forradalmon és az internálótáboron át 1989 őszéig tartó személyes és családi emlékeit dolgozza fel.
Befolyásolásra, megtévesztésre súlyos milliárdokat áldoz a hatalom. A rendszer működésének egyik alapvető feltétele az automatizmusok beépítése a társadalom szöveteibe. Erről tanúskodik a Szikra Mozgalom nyári táborának ügye is. Vélemény.
Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki. Ez sorozatunk utolsó része.
Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.

A szabadság önmagában, a demokrácia fogalmának elvetésével vagy mellőzésével a vezér uralkodási szabadságát jelenti, amit a kollektív szabadsággal, az autentikus nép, az autentikus nemzet vagy az autentikus munkásosztály szabadságával és uralmával azonosítanak. Vélemény.
Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki
Kérdés, miként lehetséges, hogy komolyan versenyben van a republikánus elnökjelöltségért olyasvalaki, akit úgy jellemeznek: feltalálta az amerikai orbánizmust, teszi fel a kérdést közös cikkében Norman Eisen volt prágai nagykövet és Andrew Warren egykori tampai ügyész.