Moszkva szakítani akar Strasbourggal
Felmondanák az emberi jogok egyezményét is, zavarja a hatalmat.
Felmondanák az emberi jogok egyezményét is, zavarja a hatalmat.
Az oroszok közlekedési csodafegyvere hosszú kilométereken át képes követni az autóst úgy, hogy az észre sem veszi.
A német kormányfő és a francia államfő felszólította vasárnap Oroszországot, hogy gyakoroljon "maximális nyomást" a szíriai tűzszünet azonnali életbe léptetése érdekében.
Orbán Viktor még mindig nem meri szóba hozni Vlagyimir Putyin előtt, hogy 200 ezer magyar ma is jeltelen oroszországi sírban nyugszik. A kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Stark Tamás történész beszélt a HVG-nek erről, miként arról is, mi történt azután, hogy tiltakozott Bayer Zsolt kitüntetése miatt.
Eltörli az Oroszország kitiltásáról hozott döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), ha az orosz versenyzőknek nem lesz több doppingügyük a phjongcshangi téli olimpián. Viszont az ötkarikás játékokon semleges versenyzőként részt vevő oroszok a záróünnepségen még nem vonulhatnak fel országuk zászlajával – erről döntöttek a NOB vezetői.
Visszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
Mindent elvállal a „Putyin szakácsaként” ismertté vált Jevgenyij Prigozsin: álhírgyártó központokat hoz létre Szentpéterváron, orosz zsoldosokat toboroz szíriai munkára, eteti az iskolásokat és a katonaságot, s megszervezi az állami vezetők fogadásait. Vagyona már 45 milliárd forint körül jár, és nem foglakozik a személyét sújtó külföldi szankciókkal.
De nem tisztelegni fog az oroszoknak, hanem kilépteti az országot a paksi bővítést megalapozó Orbán–Putyin-paktumból. Másodszor pedig Brüsszelbe menne a párt, hogy elérje az unió vezetőinél az országunk számára hátrányos kétsebességes Európa víziójának elvetését.
Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a március 18-ai oroszországi elnökválasztás egyedüli esélyese. Bár az 1999 óta miniszterelnökként, vagy államfőként folyamatosan hatalomban lévő politikus valóban toronymagasan vezeti a népszerűségi listát, a biztosra vehető győzelemhez az is kellett, hogy egyetlen valódi ellenfelét, Alekszej Navalnij ellenzéki bloggert ne engedjék indulni.
Az orosz rendőrség ismét őrizetbe vette a legismertebb ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt. Az őrizetbe vételről maga a korrupcióellenes blogger számolt be egy Twitter-üzenetben.
A kereszteződésnél álló Renault hátulján tudott megkapaszkodni a rendőr, majd ártalmatlanná tette a részeg sofőrt.
Orbán Viktorék mumusa Soros György és a migránsáradat, az orosz vezetőké pedig a melegek. Faék egyszerűségű kommunikációjuk szerint Oroszország melegbarát állammá változik, ha az erre jogosultak nem mennek el szavazni a márciusi elnökválasztáson, amit nagy meglepetésre Putyin fog megnyerni.
A magyar zsidókat mentő svéd diplomata családja hozzá szeretett volna férni a KGB-aktákhoz, de elutasították kérésüket.
Napok óta arról cikkeznek a nyugati lapok, hogy sok Szíriában harcoló oroszt ért amerikai csapás. Most az orosz külügy részben elismerte a dolgot, bár azt állítják, az áldozatok nem katonák voltak.
Hivatalosan a Krím félsziget még mindig Ukrajna része, de a térképen más színnel jelölték.
Donald Trump amerikai elnök szerint, ha az oroszok célja az volt, hogy bizalmatlanságot és zavart keltsenek az amerikaiak között, akkor most röhöghetnek a markukba.
HR McMaster, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint cáfolhatatlan és minden vitán felül áll, hogy Oroszország befolyásolni akarta a 2016-os amerikai elnökválasztást.
Lázár János a megoldás a fenti kérdésre. Mindezt egy könyvbemutatón mondta, nyolc évvel ezelőtt. Nem csak Lázár véleménye változik, korábban Áder János jelenlegi köztársasági elnök is hevesen érvelt az ellen, hogy választójogot kapjanak Magyarországon a szomszédos országokban élő magyarok.
Két hónappal a tervezett időpont előtt, már május 1-től megemelik Oroszországban a minimálbéreket. A 43 százalékos emelést egy hónappal az elnökválasztás előtt jelentették be.
Tizenhárom orosz állampolgár ellen vádat emeltek.