Hamvay Péter
Hamvay Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Orbán Viktor még mindig nem meri szóba hozni Vlagyimir Putyin előtt, hogy 200 ezer magyar ma is jeltelen oroszországi sírban nyugszik. A kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Stark Tamás történész beszélt a HVG-nek erről, miként arról is, mi történt azután, hogy tiltakozott Bayer Zsolt kitüntetése miatt.

HVG: Túl vagyunk a két esztendeig tartó Gulag-emlékéven, a sok ezer ember emlékezete viszont mintha mégsem kapott volna hangsúlyt. Miközben Bayer Zsoltot mint Gulag-szakértőt kitüntették. Tiltakozásul ön lemondott a Gulagban elpusztultak emlékére létrehozott alapítvány elnöki tisztségéről. Érték retorziók?

Stark Tamás: Formálisan nem, de például a Gulag Emlékbizottság üléseire többé nem kaptam meghívót. Valószínűleg politikai lépésként értékelték a lemondásomat, pedig nekem – szakmai és morális okokból – nem volt más választásom: az alapítvány elnökhelyettese a tudtom nélkül terjesztette fel Bayer Zsoltot a magas állami kitüntetésre, hivatkozva a publicista e témában írott cikkeire. Én azonban nem találtam tőle a Gulaggal kapcsolatos, tudományos igényű művet. Ami a kérdés első részét illeti: a Fidesz emlékezetpolitikája mindig igyekezett párhuzamba állítani a két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus bűneit, illetve áldozatait. Az első Orbán-kormány szinte egyszerre hozott döntést az ezredfordulón a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. A kommunizmus bűneinek amúgy jogos emlegetésével annak a hagyományosan antikommunista, konzervatív rétegnek a támogatását kívánja megtartani, amelyet riaszt az oroszbarát politika.

HVG: A csendnek az is oka lehet, hogy a kormány nem akarja megzavarni Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin egyre szorosabb szövetségét?

S. T.: Erről nincsenek információim, de azt tudom, hogy a kilencvenes években megnyílt orosz levéltárak a putyini érában fokozatosan ismét bezárultak. Tapasztalataim szerint ma eredeti szovjet források alapján gyakorlatilag nem lehet kutatni a táborok történetét. A Gulag Emlékbizottság elnöke, Balog Zoltán miniszter két évvel ezelőtt bejelentette, hogy 420 ezer, szovjet fogságba esett magyar katona adatai kerültek elő Oroszországban, és utalt arra is, hogy ezek a dokumentumok majd digitalizált formában hozzáférhetővé válnak. Nem tudok arról, hogy ez a valóban nagyon fontos program megvalósult volna. Nagy kár, hogy a jó orosz–magyar kapcsolatokból nem profitál a történettudomány.

©

HVG: Hogy viszonyul a Gulag bűneihez a mai Oroszország?

S. T.: Az orosz történettudomány máig nem vesz tudomást arról, hogy tömegesen hurcoltak ki civileket a Szovjetunióba a háború végén; ők csak hadifoglyokról beszélnek. Megjegyzem, így volt ez nálunk is a rendszerváltás előtt; már amikor egyáltalán beszélni lehetett a témáról. Pedig az igazság beismerése Oroszország érdekeit is szolgálná. A tagadás teljesen irracionális, hiszen számos olyan korabeli dokumentumot ismerünk, amelyek azt bizonyítják, hogy a szovjet gazdaság nem nélkülözheti a kényszermunkát. A Gulagnak volt „köszönhető” a teljes aranybányászat, az olajbányászat és fakitermelés jelentős része, valamint az építőipar 5-6 százaléka.

HVG: Gazdaságilag egyáltalán megérte az államnak a szörnyű kényszermunka?

S. T.: Rossz a kérdésfelvetés: a szocializmus nem ismerte a racionális gazdasági szempontokat. Vannak olyan számítások, amelyek szerint kifejezetten ráfizetéses volt az állam számára a munkatáborok rendszere. Ha viszont azt nézzük, hogy a cél a néptelen szibériai vidék betelepítése és urbanizációja volt mindenáron, akkor – bármennyire morbid is ezt mondani – sikeres program volt.

HVG: A Gulag körül is számháború folyik, amibe időről időre beszáll a politika is. Ön mennyire teszi az elhurcoltak számát?

S. T.: A szovjet fogságba került magyarok száma eléri, esetleg meg is haladhatja a 600 ezer főt, maguk a szovjet dokumentumok is 500–540 ezer fogolyról tesznek említést. A Szovjetunióba hurcoltak emléknapjáról rendelkező 2012-es parlamenti határozatban 800 ezer főt említenek, és van, aki egymillióra becsüli ezt a  számot.

HVG: Lehet tudni, hogy kik is voltak az áldozatok?

S. T.: A legtöbben, úgy 400 ezren valóban hadifoglyok voltak. A többiek elsősorban civilek – sokan közülük magyarországi németek és nők –, akiket néhány napos „malenkij robotra”, „kis munkára” vittek el. De voltak olyanok is, akiket a szovjet hadbíróságok formálisan elítéltek. A kényszermunkát túlélő hadifoglyok és civil internáltak zöme 1947-ben és 1948-ban térhetett vissza Magyarországra. Az elítéltek viszont csak Sztálin 1953-as halála után szabadultak, de volt olyan, aki később, 1956 elején. Listák alapján szedték össze azokat, akiket a szovjet rendszer ellenségeinek tekintettek. De számos leventét is hadbíróság elé állítottak. Az eljárásra jellemző, hogy még formálisan sem volt védő, a „tolmácsok” alig beszéltek magyarul, az ujjaikkal mutatták, hogy 10, 20 vagy 25 év kényszermunkára ítélték a kihallgatások során súlyosan bántalmazott vádlottakat. Hogy közülük hányan voltak valóban bűnösök, nem tudjuk, csak azt, hogy 1960-tól az 1990-es évek elejéig három és fél ezer főt rehabilitáltak a szovjet bíróságok. De az ítélettel fogva tartottak száma akár 20 ezer is lehetett.

HVG: Azt tudjuk, hogy hány magyar veszítette életét a kényszermunkatáborokban?

S. T.: Bár elvben munkaképes korú férfiakat és nőket hurcoltak el, az éhezés, a hideg, a rossz bánásmód, az elképesztő munkakörülmények, a gyógyszerek szinte teljes hiánya miatt nagy volt a halandóság. Az oroszok csaknem 70 ezer magyar ember halálát ismerik el, ám ez a szám csak azokat foglalja magában, akik a táborokban hunytak el és akiknek a halálát fel is jegyezték a szovjet hatóságok. A legtöbben azonban az 1945 telén marhavagonokban, gyakorlatilag élelmezés nélkül megtett többhetes út során haltak éhen vagy fagytak meg. Becsléseim szerint mintegy 200 ezerre tehető Magyarország szovjet munkatáborokhoz kötődő embervesztesége.

©

HVG: Az „...akkor aszt mondták kicsi robot” című, most megjelent, az MTA BTK Történettudományi Intézete által közzétett dokumentumgyűjtemény a külügyminisztérium iratanyagát dolgozza fel. Mi volt a mozgástere a korabeli külpolitikának?

S. T.: Szinte semmi eredményt nem tudott elérni, viszont a kutatásból kiderül, hogy a koalíciós évek külügyminisztériuma nagyon is komolyan vette a feladatát. Rengetegen kérték a minisztérium segítségét hozzátartozójuk felkutatásában, nem volt olyan néhány soros fecni sem, amivel ne foglalkoztak volna. Időnként szóbeli jegyzék formájában át is adták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak vagy a nagykövetségnek az eltűntek névsorait. A szovjetek azonban akkor sem ismerték el, hogy civileket is elhurcoltak volna.

Megrövidített emlékmű
Megalázó tojástáncot járt a kormány a kommunizmus áldozatainak emlékműve körül. Kihátrált a tavaly véget ért Gulag-emlékév záróaktusaként tervezett szovjet megszállási emlékmű tervéből. Az V. kerület technikai okokra hivatkozva nem engedélyezte, hogy a Szabadság téren, a szovjet hősi emlékművel szemben állítsanak emléket a szovjetek áldozatainak. A kezdeményező Menczer Erzsébet fideszes politikus, akinek az édesapja egyébként megjárta a szovjet munkatáborokat, kénytelen választókerületében, Óbudán a Duna partjára áthelyeztetni a gránitobeliszket. A sok huzavona felemésztette a  rendelkezésre álló 451 millió forint egy részét, így az emlékmű magasságából csíptek le egy kicsit: 14 méteres helyett csupán 10 méteres lesz – mondta lapunknak Menczer Erzsébet, azt is elárulva, hogy június 19-én avatják fel a mementót, azon a napon, amikor 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta az országot. Időközben a kormány megrendelt és átadott egy központi Gulag-emlékművet Ferencvárosban, a hírhedt német megszállási emlékművet jegyző Párkányi Raab Péternek ezúttal egy sikerültebb alkotását.

HVG: Mi maradt mára a táborok helyén?

S. T.: A rabtemetőket szisztematikusan megsemmisítették, hogy az áldozatoknak még az emlékét is elpusztítsák. Úgy tudom, hogy ma is nagy a helyi lakosság és hivatalok ellenállása, ha valaki emlékkeresztet akar állítani. Így nagyon kevés magyar emléket találunk odakint. A német politika ebben is sikeresebb, sokkal több helyen sikerült keresztülvinnie, hogy legyen a táborok helyén legalább egy emlékező felirat. Úgy gondolom, a magyar kormány többet tehetne az áldozatok emlékének kinti megörökítéséért. Ezt megérdemelnék a rabtelepek áldozatai és a túlélők is, akik közül már csak nagyon kevesen vannak köztünk. A hazatérők halálukig vagy a rendszerváltásig cipelték ugyanis a kényszermunkatáborok, a Gulag titkát, nem mertek róla beszélni. Még a táborokban születetteknek is ki kellett találniuk valami mesét, hogy miért áll egy szovjet település neve születési helyként a személyi igazolványukban.

HVG: Hányan lehetnek a Gulag-gyerekek? Egyáltalán, engedték a rabok közti férfi-nő kapcsolatot?

S. T.: Nem sok helyen, és nem mindig, de 1947–1948-ban előfordult. A beszámolók szerint az azt megelőző években az éhezés miatt olyan fizikai és mentális állapotban voltak a foglyok, hogy ha esetleg nyílt volna lehetőség rá, egyszerűen már a szexuális ösztönük sem működött.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!