Elutasította a moszkvai fellebbviteli bíróság hétfőn a Raoul Wallenberg hozzátartozói által az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen benyújtott adatszolgáltatási keresetét.

A perrel a Marie Dupuy, Wallenberg unokahúga által képviselt felperesek azt kívánták elérni, hogy cenzúrázatlan formában férhessenek hozzá azokhoz a dokumentumokhoz, amelyekből kiderülhetne, hol és mikor halt meg a Szovjetunióban a svéd diplomata, aki a holokauszt idején zsidók tízezreinek életét mentette meg Budapesten.

Az FSZB jogásza a szeptemberi elsőfokú tárgyaláson elmondta, hogy az iratok titkosságát várhatóan 2020 és 2022 között oldják majd fel.

Wallenberget a szovjet titkosszolgálatok 1945-ben a magyar fővárosban tartóztatták le. További sorsát azóta is homály fedi; a legelterjedtebb, egy 1957-ben közzétett hivatalos jelentésen alapuló verzió szerint 1947-ban a lubjankai börtönben hunyt el szívroham következében. Moszkva mindaddig tagadta Wallenberg elhurcolását. Több, önmagát szemtanúnak valló személy ugyanakkor azt állította, hogy évekkel a halálozás hivatalos dátuma után találkozott Raoul Wallenberggel.

Az FSZB jogi képviselője a bíróságon arra hivatkozott, hogy az igényelt dokumentumokban mások személyi adatai is szerepelnek, ezek pedig a törvény értelmében nem oszthatók meg a Wallenberg-hozzátartozókkal. Ezt az érvelést most a fellebbviteli bíróság is megalapozottnak találta.

Ivan Pavlov, Dupuy ügyvédje a szeptemberi tárgyaláson "cinikusnak" nevezte az FSZB aggodalmát a jogelőd szervezet által üldözött áldozatok magánélete iránt.

"Az FSZB-nek semmi köze az 1945-ös eseményekhez. Mi csak őrizzük ezeket a dokumentumokat" - mondta a peren a szolgálat ügyvédje, hozzáfűzve, hogy az FSZB nem utódszervezete a KGB-nek (szovjet Állambiztonsági Bizottságnak), hanem a Kémelhárítási Szolgálatból hozták létre.

A TASZSZ hírügynökségnek az ügy előtörténetéről készült összefoglalója szerint 1991 szeptemberében Oroszország Svédország rendelkezésére bocsátott öt, a KGB archívumában fellelt, Wallenbergre vonatkozó iratot. Ugyanekkor alakították meg a kétoldalú bizottságot is a diplomata sorsának kiderítésére. Az akkor publikált adatokból az derült ki, hogy Wallenberget 1946. február 6-án hadifogolyi minőségben zárták a belbiztonsági minisztérium lubjankai belső börtönébe, ahol a börtönorvos jelentése szerint 1947. június 17-én halt meg, feltehetően szívizominfarktusban. Többen, köztük külföldiek arról tanúskodtak, hogy a diplomatát "Németország javára elkövetett kémkedéssel gyanúsították".

Tavaly márciusban a hozzátartozók három kérvényt intéztek az FSZB-hez, hogy tanulmányozhassák a lubjankai és a lefortovói börtön 1945 és 1947 közötti időszakra vonatkozó dokumentumainak eredeti példányait, de ezt is elutasították. Dupuy ezután kezdeményezett pert annak érdekében, hogy az FSZB-t kötelezzék a hozzáférés biztosítására. Júliusi közleménye szerint az orosz levéltárakban több olyan, konkrétan a diplomata sorsával kapcsolatos iratot őriznek, amelyekhez eddig sem a család képviselőinek, sem független kutatóknak nem volt hozzáférésük. 

Wallenberg 1944 júliusától szolgált a budapesti svéd nagykövetség első titkáraként. Ebben a minőségében ezrével bocsátott ki életmentő menleveleket. A diplomata egyébként az amerikai Háborús Menekültek Bizottságának (WRB) megbízásából lépett fel a magyarországi üldözöttek védelmében.