#Országgyűlés

Gyurcsány a kormány ellen szavazott
 

Gyurcsány a kormány ellen szavazott

Közel tízmilliárd forintot mozgattak meg a minisztériumi fejezeteken belül a szocialista, a kormány által támogatott módosító indítványok. Egy indítványt azonban a kormány ellenére támogattak a honatyák, köztük Gyurcsány Ferenc is. Az ügyben etikai bizottság fog majd vizsgálódni - közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese, Kovács Tibor.

hvg.hu hvg.hu

Ezeket a költségvetési módosító javaslatokat már elfogadta a parlament
 

Ezeket a költségvetési módosító javaslatokat már elfogadta a parlament

A jövő évi költségvetés 3,8 százalékos hiánycéllal számol, negyven milliárd forintot elvon a közösségi közlekedéstől, nagyságrendileg hetven milliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok támogatását, ugyanakkor nem változik a gyermekétkeztetés jelenlegi mértéke és meglesz a fedezete annak, hogy az öt százalékos áfakulcsba kerüljön a távhő – többek között ezeket tartalmazzák azok a büdzséjavaslathoz benyújtott módosító indítványok, amelyeket kedden fogadott el az Országgyűlés.

hvg.hu hvg.hu

Költségvetés: reggel 9-től este 9-ig szavaznak a képviselők
 

Költségvetés: reggel 9-től este 9-ig szavaznak a képviselők

Várhatóan reggel kilenctől este kilencig szavaz kedden a parlament a 2010-es költségvetéshez benyújtott, a főszámokat érintő módosító indítványokról és a főszámokról. A büdzséhez első körben 1513 módosító javaslat érkezett, amelynek több mint 95 százalékát a Fidesz nyújtotta be.

hvg.hu hvg.hu

Költségvetési átcsoportosítások, amelyek nem kaptak zöld utat
 

Költségvetési átcsoportosítások, amelyek nem kaptak zöld utat

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága keddi ülésén továbbengedte, a kormány azonban nem támogatta azt a képviselői javaslatot, amely az üdülőhelyi feladatok ellátására 4,981 milliárd forintot csoportosított volna át a jövő évi költségvetésben, s ezzel megtartotta volna az önkormányzatok idegenforgalmi adójának (ifa) jelenlegi kiegészítését.

hvg.hu hvg.hu







Az ÁSZ dicséri az Országgyűlés tevékenységét
 

Az ÁSZ dicséri az Országgyűlés tevékenységét

Az Országgyűlés hivatali szervei összességében a költségvetési gazdálkodásukban racionálisan alakították ki a szervezeti hátteret, azok belső szabályozásait, az irányítás, együttműködés és a végrehajtás kontrolljait – állapította meg az Állami Számvevőszék a Parlament folyamatos működéséről, a képviselők és tisztségviselők tevékenységéről, valamint az Országgyűlés felügyelete alatt álló intézmények (Országgyűlés Hivatala, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) működéséről szóló jelentése.

hvg.hu hvg.hu

Maximálták az országgyűlési tisztségviselők pótlékát
 

Maximálták az országgyűlési tisztségviselők pótlékát

Az országgyűlési tisztségviselők jövőre a bizottsági alelnököknek járó választókerületi pótléknál nem kapnak nagyobb összeget: pótlék megállapításánál - vetítési alapként - legfeljebb az alapdíj kétszerese vehető figyelembe; ezzel korrigálta hétfőn a parlament a még nyáron elfogadott törvényhozási "bakit".

hvg.hu hvg.hu



Tízórás lesz a költségvetési módosító indítványokról szóló szavazás
 

Tízórás lesz a költségvetési módosító indítványokról szóló szavazás

Jövő kedden szavaz a parlament a 2010-es költségvetéshez benyújtott, a főszámokat érintő módosító indítványokról - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után.Elmondta: a szavazás több mint tíz órát vesz majd igénybe, a képviselők kétóránként tartanak majd negyedórás szünetet.

hvg.hu hvg.hu

Az Országgyűlés elfogadta a módosított élelmiszer-kódexet
 

Az Országgyűlés elfogadta a módosított élelmiszer-kódexet

Az Országgyűlés hétfőn 353 igen szavazattal, és 1 tartózkodással elfogadta a képviselők által korábban megszavazott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényjavaslatot.

hvg.hu hvg.hu




Pergőtűz az ombudsmanra
 

Pergőtűz az ombudsmanra

Fogyóban a levegő Szabó Máté országgyűlési biztos körül. A civil jogvédők és hivatali kollégái mellett szocialista képviselők is folyamatosan támadják. Az ombudsmani intézmény tekintélyét egyre inkább kikezdik a konfliktusok. Ezek közül mindmáig a legnagyobb hatású az az interjú, amelyben Szabó, bár nem közvetlenül, de végső soron cigánybűnözésről beszélt.

unknown unknown