Megrongálták Picasso egyik képét a londoni Tate Modernben
A feltételezett elkövető tagadja tettét.
A feltételezett elkövető tagadja tettét.
Csontváry Kosztka Tivadar, "a Napút festője" 1919. június 20-án halt meg.
A Válság és újjászületés 1929-ben címmel rendezett kiállítás június 28-án nyílik a Nemzeti Galériában.
A kreativitás mindenekelőtt a személyiség jellemzőitől függ, ám szinte ugyanolyan fontos a tehetséget körülvevő környezet és a társadalom támogatása. Ezt mutatja több híresség példája is.
Álhír, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint "tréfa áldozata lett". Egy belgiumi színházi produkció alkotói közölték, hogy ők csapták be a megtalálót és hamisítvány a Romániában talált, Picassónak tulajdonított festmény - közölte a holland NOS televízió.
Értékes festményt találtak elásva Romániában, vélhetően a rotterdami műcsarnokból ellopott Picasso-képet.
Mona Lisa neccharisnyában, egy Picasso-festmény két lábon, és Van Gogh önportréja is életre kelt a japán Kavaszakiban egy halloweeni fesztiválon.
Az ecsetvonások segíthetnek a korai felismerésben.
Magyarok is kaptak jelölést, akik a Budapesten forgatott Géniusz: Picasso című minisorozaton dolgoztak. A legtöbb jelölést viszont a Trónok harca gyűjtötte be.
Június közepétől látható kiállítás a Modemben.
A Christie's árverés első napján majdnem hétszáz millió dollár jött össze.
A Frankenstein írója a nemek egyenlősége mellett is kiállt a 19. században.
Az mentette át Hollywoodba, ami aztán skatulyába zárta. A Picassóval még kitörhet.
Bordélyházak, szappanoperába illő szeretők, Franco és a náci disznói, valamint az irritáló egoizmus – ezeket tartotta fontosnak kiemelni a festőzseni életéből a National Geographic Picasso-sorozatának első két része. Kritikánk.
A pályaudvart, a Néprajzi Múzeumot, a Duna Palotát, a Fóti Templomot, az aszódi Podmaniczky-Széchenyi Kastélyt, vagy akár Szentendre óvárosának kacskaringós utcáit is felismerhetjük majd az Antonio Banderas főszereplésével készült sorozatban.
Felszálló ágba került a nemzetközi műtárgypiac, amit a Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi tavaly őszi csillagászati ára is igazolni látszik.
A Géniusz című sorozat második évadját - Antonio Banderas főszereplésével - részben Szentendrén forgatták, a werkfotókból pedig kiállítás nyílt a városban.