Visszaszóltak a magyarok: a civil szféra nem egyenlő Soros Györggyel
Kovács Zoltán kormányszóvivő válaszolt a Politico egyik cikkére.
Kovács Zoltán kormányszóvivő válaszolt a Politico egyik cikkére.
Azzal a kastéllyal, amihez Lázár Jánosnak semmi köze nincs, csak családtagjának és a miniszter földjei között épült.
Soros György bezzeg sehol nincs a Politico listáján, de Orbán Viktor sem.
Orbán Viktor miniszterelnök a berlini szövetségi kormányt megkerülve inkább a tartományi vezetőkön keresztül próbálja képviselni az érdekeit Németországban, tekintettel a barátinak nem mondható kapcsolatára Angela Merkel kancellárral – írta hétfőn a Politico.
Elvesztette ugyan Magyarország a kvótapert, a konfliktus azonban korántsem ért véget a kormány szerint.
Sima beszédű, pimasz modorú, Orbán alteregója – így jellemzi Kovács Zoltán kormányszóvivőt a Politico brüsszeli lap, amely azt írja, az, hogy Brüsszelben nem találnak fogást az Orbán-kormányon, nagyrészt neki köszönhető.
Öt módon próbálhatnának üzenni a magyar kormánynak, de egyik sem valószínű.
Megfigyelők attól tartanak, hogy a Soros és a külföldről is támogatott civilek elleni támadások a demokratikus normák leépítéséhez vezetnek Közép- és Kelet-Európában.
Eddig sem titkolta az új amerikai elnök és a Fehér Ház szóvivője, hogy a kritikák miatt nem csípik a média egy részét. Pénteken több lap és televízió munkatársa immár konkrétan érzékelhette, hogy Trumpék nem szívesen látják őket.
A brüsszeli lap, a Politico szerint jövőre Soros György határozhatja meg Magyarországról a leginkább az európai politikát.
Orbán Viktor beszédét, az őt kifütyülőket, a kormányfő államálmát és egy mélyen megosztott ország gondjait elemzik október 23-a után Európában.
A hírportál európai kiadása szerint két nagy populista kelet-európai vezetőnek is kudarcot kellett elkönyvelnie: Orbán Viktornak a kvótanépszavazás elbukását, Jaroslaw Kaczynskinak pedig a páratlanul szigorú abortusztörvényből való kihátrálást. A Libération közben arról ír, hogy Magyarországon "soha nem történik semmi", a kormány mégis úgy tesz, mintha terrorfenyegetettségben élnénk.
Kovács Zoltán olvasói levele a "Rólunk írták" rovatban jelent meg, miközben inkább a kormány írta saját magáról.
Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: Orbán Viktornak ne lenne köze ahhoz, ki lesz az államfő?; Brüsszelben mégis elismerik a magyarokat?; Hol is van az álomállás, amelyben idehaza bruttó 300 ezer a kezdőfizetés, de ez gyorsan nőhet?; Hogy ne járjunk pórul a csokkal?; És mégis lapos a Föld?; Ki került a héten a HVG címlapjára?
Nem könnyű Brüsszelben dolgozó magyarnak lenni, Orbán politikája kivetül az középiskoláktól a politikai kinevezésekig mindenhova, és nem könnyíti meg a magyarok életét, írja riportjában az egyik legbefolyásosabb európai politikai sajtótermék, a Politico.
Hatalmi térképet állított össze a politico.com az európai politikában aktív államok vezetőiről és brüsszeli nagyköveteikről. Orbán Viktor bivalyerős, a magyar nagykövet viszont a lap szerint szinte mindig mindent utoljára tud meg a kormányától. Angela Merkel mindent üt, az albánok zárják a sort.
A brit népszavazás és a menekültválság áll majd a csütörtökön kezdődő EU-csúcs középpontjában, és utóbbi témában Orbán Viktor egészen nehéz súlyú szereplő a Politico című politikai híroldal összeállítása szerint.
Csak röviden: szerintem sem Orbán „a” legfontosabb európai politikus, vagy az „Év Embere”.
Orbán Viktort választotta az európai közéletet leginkább felkavaró és felrázó személyiségének az amerikai Politico magazin európai kiadása, amely most első ízben állította össze ezt az USA-ban már jól ismert toplistát.
Interjút adott a Politico című politikai hírportálnak Orbán Viktor. Arról beszélt, hogy minden terrorista migráns, vagy valamikor az volt, önmagáról pedig azt állítja, hogy ő valójában kész az együttműködésre a politikában. Putyinnal például együtt lehet működni.