Lehallgatókészüléket találtak a Porosenko ellen nyomozó iroda vezetőjének irodájában
A poloskát véletlenül fedezte fel a szellőztetőben egy kollégájuk, majd egyből hívták a rendőrséget.
A poloskát véletlenül fedezte fel a szellőztetőben egy kollégájuk, majd egyből hívták a rendőrséget.
Néhány nappal az ukrajnai elnökválasztás második fordulója előtt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálni kezdte azokat a vádakat, melyek szerint a nyerésre álló elnökjelöltet, Volodimir Zelenszkijt a Kremlhez közeli személyek támogatják pénzzel. A vizsgálat akkor kezdődött, amikor a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint Zelenszkijre a választók hetven százaléka voksolhat a vasárnapi döntő körben.
Betartotta ellenfelének, az ukrán elnökválasztás első fordulóját megnyerő Volodimir Zelenszkij humoristának tett ígéretét, és alkohol- és drogteszteknek vetette alá magát pénteken Kijevben Petro Porosenko hivatalban lévő államfő. Zelenszkij is megvizsgáltatta magát.
Fájó év volt Ukrajna számára 2014: a Viktor Janukovics államfő bukását hozó kijevi forradalom után az 1991 óta független államtól Oroszország elcsatolta a Krímet, a kelet országrészben pedig hathatós támogatást nyújtott az orosz párti szakadároknak. A gyászos év ugyanakkor felgyorsította az ukrán nemzettudat erősödését, a politikai nemzet létrejöttét. Néha éppen a nemzeti kisebbségek kárára.
Nehéz évek állnak a leggazdagabb ukrán üzletember, Rinat Ahmetov mögött: vagyona néhány év alatt harmadára-negyedére olvadt, s az egykori szovjet tagköztársaságot sújtó politikai válság során elvesztette legfőbb szövetségesét, illetve kelet-ukrajnai bányáit és üzemeit.
Provokációt emlegetett az ukrán külügyminiszter a Kreml szóvivőjének vasárnapi nyilatkozatával kapcsolatban. Szerinte biztosan csak téves elszólás volt az egész. Peszkov is szépítette később saját szavait.
Porosneko elnök szerint fokozódni fog a szembenállás az ukrán erők és az oroszok által támogatott szakadárok között. Az oroszok barátságtalan lépéseket tettek. Három nap múlva tűzszünetnek kéne életbe lépnie.
Miközben Oroszország elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, s támogatja a kelet-ukrajnai területeken harcoló szakadárokat, Petro Porosenko ukrán államfő fia, Mihajlo Oroszország feliratú pólóban fényképezkedik.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn aláírta a rendeletet, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére.