#Ptk.




Orbán Gáspár fotója védhetetlen, de máskor elbújhat a sajtó elől
 

Orbán Gáspár fotója védhetetlen, de máskor elbújhat a sajtó elől

Szeretné, ha nem a miniszterelnök fiaként gondolnának rá, hanem saját teljesítménye alapján ítélnék meg – úgy tudjuk, ez áll Orbán Gáspár keddi kifakadása mögött. Ám a világbajnokság döntőjén róla készült fotó, illetve az ottlétével foglalkozó cikkek megjelenését nem tudná megakadályozni, mert feltűnése a VIP-páholyban közügy – vélik a jogászok. Megpróbáltunk igazságot tenni a Gáspár-ügyben.

MLF MLF

Nyugalomra inti a kormány a cégtulajokat
 

Nyugalomra inti a kormány a cégtulajokat

A közigazgatási minisztérium szerint nem értelmezhetők úgy az új Ptk. szabályai, ahogyan azt egy ügyvédi iroda tálalta, vagyis nincs arról szó, hogy a vállalkozásokban résztulajdonnal bíró, és onnan fizetést is kapó vállalkozóknak nem folyósítható a bér, amennyiben a cég veszteséges.

MTI MTI

Vékony jégen a kockázatvállaló cégvezetők
 

Vékony jégen a kockázatvállaló cégvezetők

Az új Ptk. hatályba lépése után jelentős kockázatot vállalnak azok a magyar cégvezetők, akik forgalmuk nagy részét utólagos fizetéssel, hosszú fizetési határidőkkel bonyolítják. A nemzetközi vállalat szerint a tavaly uniós rekordot döntő hazai szállítói hitelezési arány miatt 2014-ben felértékelődik a naprakész céginformáció, a hitelbiztosítás és a professzionális követeléskezelés szerepe a magyar kkv-ék között.

hvg.hu hvg.hu

Változnak az örökbefogadás feltételei
 

Változnak az örökbefogadás feltételei

A korábbi 18 éves korhatár helyett a jövőben csak a 25. életévét betöltött, cselekvőképes személy lehet örökbefogadó, de egyéb változások is bekerültek a Ptk.-ba ebben a kérdéskörben – írja a Magyar Nemzet.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet


A Ptk-ban tiltaná az LMP azokat a devizahiteleket, amelyeket más pénznemben fizetnek
 

A Ptk-ban tiltaná az LMP azokat a devizahiteleket, amelyeket más pénznemben fizetnek

Az LMP frakció napokon belül javaslatot nyújt be a parlamentnek annak érdekében, hogy a hamarosan életbe lépő új polgári törvénykönyvben (Ptk.) tiltsák meg azokat a devizahitel szerződéseket, amelyek nem abban a pénznemben tartják nyilván a tartozásokat, mint amiben azokat fizetik - jelentette be pénteki, Róna Péter közgazdásszal közös sajtótájékoztatóján Schiffer András.

MTI MTI

Sok válással végződhetett a Családok éve is: hol van a családbarát kormányzás?
 

Sok válással végződhetett a Családok éve is: hol van a családbarát kormányzás?

Az év vége hagyományosan a válások felpörgését hozza. Utánajártunk, miért van ez, és azt is megnéztük, mit követelnek elvált apák. Például a közös szülői felügyelet főszabályi bírósági bevezetését, ami jobb lenne a gyerekeknek is, egyre népszerűbb a társadalomban, és a családvédelmi konzultáció értelmetlen kérdésének is értelmet adna.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid



Politikai csaták a szülőtartásról
 

Politikai csaták a szülőtartásról

Az ember nem azért nem öl, mert benne van a Btk.-ban, és nem azért tartja el a szüleit, mert benne van a Ptk.-ban – a szülőtartásról kipattant éles viták mögött valójában a társadalom rohamos elöregedése, a nyugdíjrendszer ingatagsága van, írja az e heti HVG címlapsztorija.

HVG HVG


Tévedett a Guardian a KIM szerint a fotózás hazai szabályairól
 

Tévedett a Guardian a KIM szerint a fotózás hazai szabályairól

Nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása az új Polgári Törvénykönyvben (Ptk.), csak "a megszilárdult bírói gyakorlat került bele az új kódexbe" - ismételte meg a a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely szerint tévesek a változtatásról a sajtóban megjelent állítások.

hvg.hu hvg.hu



Jelentős változást hoz az új Ptk. a vezető tisztségviselők életében
 

Jelentős változást hoz az új Ptk. a vezető tisztségviselők életében

A cégeknél a vezetői minőségben okozott kárért a vállalat, valamint az érintett vezető egyetemlegesen felel az új Ptk. március közepétől hatályos szabályai szerint. A változásra a biztosítók is készülnek: vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok anyagi felelősségére kínálnak biztosítást.

MTI MTI

Meg kell ismerkedni az új Ptk.-val
 

Meg kell ismerkedni az új Ptk.-val

Bírák, ügyvédek és közjegyzők több száz fős turnusokban tanulmányozzák ezekben a hetekben a március közepén hatályba lépő, nyolc könyvből és 1600 paragrafusból álló új polgári törvénykönyvet - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet

180 törvényt módosít Navarcsics ma benyújtott javaslata
 

180 törvényt módosít Navarcsics ma benyújtott javaslata

Márciusban lép hatályba az új Ptk., emiatt kell egy rakás törvényt átírni. Megváltoznak egyebek között az örökbefogadás és a művi meddővé tétel szabályai. Jogi személyiséggel ruházzák majd fel a közkereseti és a betéti társaságot. A vadgazdálkodásról szól törvényt is az új Ptk. szellemében módosítják.

MTI MTI