170 bölény segíthet megkötni 123 ezer autó által kibocsátott szén-dioxidot – és ez nem vicc
A bölények segíthetnek rengeteg szén-dioxid megkötésében, és ehhez nem kell semmi mást tenni, mint hagyni őket legelni – mutatott rá egy új kutatás.
A bölények segíthetnek rengeteg szén-dioxid megkötésében, és ehhez nem kell semmi mást tenni, mint hagyni őket legelni – mutatott rá egy új kutatás.
A pénzért az utazáson felül még egyházi, illetve hazafias nótázásban is részt lehet venni.
Románia és Magyarország nyugdíjhelyzete meglehetősen hasonló, azonban egy szeptemberben esedékes rendkívüli nyugdíjemelési program következtében az ottani nyugdíjak nagyon közel kerülhetnek a magyar nyugdíjakhoz a Bankmonitor szakértői szerint.
Rohamosan nő azoknak a száma az Európai Unióban, akik más tagországban élnek, mint amelynek állampolgárai, az EP-választások idején mégis nehezen érik el ezeket a választókat a szavazatokért versengő pártok. Az előrejelzések szerint jelentős arányban szavazhatnak az EU-ellenes erőkre azok, akik az EU előnyeit kihasználva vállalnak külföldön munkát. A magyarok inkább elengedik, a románok és olaszok kihasználják a külföldiek voksait.
Magyar alkotókat is díjazott hétfő esti bukaresti gáláján a Román Színházi Szövetség (UNITER): Székely Csaba drámaíró, Cári Tibor zeneszerző és Bács Miklós színművész is elismerésben részesült.
A Digi révén ismertté vált nagyváradi magyar vállalkozó híres arról, hogy sem magát, sem a családját nem engedi lefotózni.
A világ egykori legjobb játékosának súlyos egészségi problémái voltak.
A csatorna szerint Horvátországban, Szlovéniában és Romániában egy liter üzemanyag átlagosan 50-60 forinttal olcsóbb.
Orbán “kevert fajú népekről” elmélkedett Tusványoson 2022-ben, ez verte ki a biztosítékot a román kormány tagjainál, az RMDSZ azonban nem volt hajlandó elhatárolódni a magyar miniszterelnök kijelentéseitől.
A német cég vezérigazgatója a kiszámíthatatlanságra panaszkodott egy konferencián.
A magyar miniszterelnök az RMDSZ kampányát tolja majd meg június elején.
Hiába okozott kellemes meglepetést Magyarország gazdasági növekedése az első negyedévben, a román GDP valamivel gyorsabban nőtt.
És nincs mód az ítélet végrehajtásának felfüggesztésére.
Edgar Ié a Barcelona utánpótlása után Franciaországban, Hollandiában és Törökországban is focizott, míg ikertestvére, Edelino csak alacsonyabb portugál csapatok színeiben játszott korábban.
A magyar gazdaság alulteljesít régiós versenytársaihoz képest. A tavalyi Európa-bajnok infláció nyomán Romániában már többet érnek a fizetések, nagyobb a GDP, és a sereghajtó bolgárok is majdnem annyit fogyasztanak, mint a magyarok. De mi történik, ha nem a román, bolgár árszínvonalhoz viszonyítjuk a vásárlóerőt?
A román társadalom két éve még egyértelműen Oroszországot okolta az ukrajnai háborúért, ma már jóval megosztottabb. A magyar kisebbség tagjai kifejezetten Ukrajnát és nyugati szövetségeseit okolják a fegyveres konfliktus kirobbanásáért.
A nemzetgazdasági miniszter érvelési minőségében meglehetősen problémás véleménycikket közölt. Nagy Márton szerint a GDP nem is fontos, és egy kormányközeli kutatóintézet 2021-es összehasonlítására alapozza, hogy Románia nem előzte meg Magyarországot 2023-ban. Miközben a magyar költségvetésben április végére épp összejött az egész évre tervezett hiány, az államadósság pedig csak a brutális infláció miatt csökkent az elmúlt években, Nagy Márton azért korholja Bukarestet, mert már majdnem 50 százalék a román államadósság.
A tavalyi Európa-bajnok infláció nyomán Romániában már többet érnek a fizetések, nagyobb a GDP, és a bolgárok is majdnem annyit fogyasztanak, mint a magyarok. Sőt, ami Orbán családbarátnak nevezett kormányának igazán kellemetlen: a szomszédban már a családosok fizetése is magasabb – olvasható a HVG hetilap cikkében.
A nemzetgazdasági miniszter Románia előzéséről is elmondta a véleményét.
Marcel Ciolacu az Eurostat friss jelentését kommentálta május 1. alkalmából.