GKI: Romániában két és félszer gyorsabban nőttek a nettó keresetek, mint Magyarországon
Míg a román nettó kereset 2012-ben 56%-a volt a magyarnak, addig 2021-ben már a 77%-a – derül ki az elemzésből.
Míg a román nettó kereset 2012-ben 56%-a volt a magyarnak, addig 2021-ben már a 77%-a – derül ki az elemzésből.
Egy kicsit sok pálinka csúszott le, mielőtt tárcsázta a rendőrséget.
Neoaszkéta fiatalok, isteni sugallatra cselekvő, Krisztus-szerű Hamlet, likvidált Ophelia. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-rendezőjének merész értelmezésű Shakespeare-drámáját adta elő az idei budapesti MITEM színházi fesztiválon.
Másfél millió euró volt a felújítás, így sikerült.
A repülő Magyarország felől érkezett, az elfogásához az amerikai légierő két vadászgépét is riasztani kellett.
A gép két percig a szerb légteret is érintette, majd átrepült Bulgáriába.
Több száz román tüntető vonult a temetőbe, hogy „megvédje” az ott önkényesen felállított, eltávolításra ítélt betonkereszteket.
Nincsenek meg azok a társadalmi mércék, amelyek empátiára, szolidaritásra hívjanak fel, arra, hogy ne forduljunk el a másik ember problémájától, hanem forduljunk oda, írja szerzőnk a meggyilkolt Molnár Beáta esete után.
A Vadon Közhasznú Egyesület szerint a vadászati világkiállítás Kárpát-medencei magyar vadászati értéktár című standjára, amit Kovács Zoltán is szervezett méltán lehet büszke a magyarság.
Még mindig áll a bál Romániában, miután három sporteseményen – egy válogatott jéghoki meccsen, valamint két labdarúgó mérkőzésen – a magyar nemzetiségű szurkolok a játékosokkal együtt énekelték a Székely himnuszt és zengett a „Ria, ria Hungária” rigmus is. A román sajtó a magyar birodalmi nosztalgiáról, valamint a jégkorongozók lélektelen játékáról ír.
Kapott a magyar sakkzseni egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
Novák Katalin elnöki pályája elején van, ne minősítsük még. De rögzítsük: erdélyi látogatása nem az „összmagyarság” érdekeit szolgálja, hanem az államközi konfliktusokat mélyíti. Vélemény.
Az új államfő erdélyi magánlátogatásán Kelemen Hunorral találkozott, és Bukarest számára elfogadhatatlan megállapítást tett.
A szenátus után a román parlament is elfogadta azt a törvénymódosítást, ami várhatóan minden eddigi akadályt elhárít a fekete-tengeri kitermelés útjából. Ezzel felgyorsulhat Európa orosz gáztól való függetlenedése is.
Letöltendő börtönbüntetést kapott a 65 halálos áldozatot követelő diszkótragédia miatt többek között az a személy is, aki az ellene zajló per ellenére azóta az egyik bukaresti kerület polgármestere lett.
A román szenátus szerdai döntésével gyakorlatilag eltörölte a gázkitermelés extrabevételére kivetett többletadót, ami eddig meggátolta a befektetőket a fekete-tengeri gázmezők lecsapolásában. A törvénymódosítás még nem élesedett, ahhoz még a képviselőház jóváhagyása is szükséges, de ha az is megvan, akkor jelentősen felgyorsulhat Európa leválása az orosz gázról.
A Nemzeti Liberális Párt egyik politikusa Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter leváltását kérte, a szociáldemokrata Sorin Grindeanu pedig azt, hogy büntessék meg az éneklő román válogatott játékosokat.
Ahhoz hogy elhelyezzük és értelmezni tudjuk a szovjet összeomlás után keletkezett első orosz bábállamot a térség geopolitikai, illetve biztonságpolitikai térképén, kénytelenek leszünk egy kicsit belemerülni a moldovai, a román és az orosz történelembe.
A céget Dan Tanasa szélsőjobboldali Románok Egységéért Szövetség képviselője panaszolta be.
Aki birtokolja a Kígyó-szigetet, az ellenőrzi az odesszai kikötő hajóforgalmát és a Fekete-tenger északnyugati része fölötti uralmat is megszerezheti. A stratégiai értéke mellett még akad, amire figyelni kell: komoly mennyiségű ásványkincset rejt a sziget környezete.