Tompa Gábor rendező: Létezik a transzszilván tolerancia, hasonlót Magyarországon nem látok

HVG: A legutóbbi Hamlet-rendezésében a pénz, a mértéktelen fogyasztás mindenhatóságát elutasító, neoaszkéta fiatalok szerepelnek. Ilyen a dán királyfi és a Wittenberg-csoport. A fiatal generáció esélyeit abban látja, hogy kivonul a fogyasztói társadalomból? Nem túl naiv elképzelés?

Tompa Gábor: Minden korszaknak megvan a maga Hamletje. A saját huszonéves gyerekeimen is látom, hogy a fiatalok egy része szomjazza a tudást, az igazságot. Nem feltétlenül a fogyasztói társadalom által felkínált életformát, a felületes és alaposan manipulált információáradatot választják, hanem egyfajta neoaszketizmust, lemondást. A Wittenberg-csoportnak nevezett fiatalok előremutató értékeket keresnek, kötődve a múltban meglévő értékrendhez, legyen az erkölcsi, hitbéli. Hamlet megkapja azt a fajta szellemi ösztönzést, örökséget, etikai parancsot, hogy az igazságot minden körülmények között ki kell mondani.

A színháznak is ez a szerepe, hogy tükröt tartson, még akkor is, ha veszélybe sodorhatja önmagát azzal, hogy szembehelyezkedik a fősodorral, a rendszerrel, a hatalommal. Nem rendeztem volna ezt a Hamletet, ha nem találkoztam volna Vecsei H. Miklóssal és néhány hasonlóan gondolkodó fiatal művésszel, értelmiségivel. Ebben a szélsőségesen megosztott, párbeszédhiányos társadalomban ők a megbékélést, a közeledést, a depolitizáltságot képviselik a munkájukkal.