hvg.hu Időjárás

Így éri el a vihar az országot

A napokban az ország nagy részére adtak ki figyelmeztetést, kedd este a vihar a Dunántúl középső szakaszán jár, de esett az Északi-Középhegységben is.

hvg.hu Itthon

Hősugárzóval fűtik a csepeli mentőállomást

Másfél hete elromlott a kilenc éve beépített kazán a csepeli mentőállomáson. Az ott dolgozók szerint már négy-öt éve sem működött tökéletesen, ezért a hidegebb napokon beindítottak egy hősugárzót is.

MTI Itthon

Részeg rendőr okozott halálos balesetet

Nyomozást indított a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy próbaidős őrmester ellen, aki ittasan vezetve balesetet okozott, a kocsi utasa pedig a helyszínen meghalt.

MTI Közlekedés

Ketten meghaltak, hárman megsérültek Sárospataknál

Ketten meghaltak, hárman pedig megsérültek egy balesetben pénteken a 3814-es úton Sárospataknál, ahol frontálisan ütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor barátság ide vagy oda, Lázár kirúgta L. Simont

Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: váratlan személycserék a Miniszterelnökségen; magyarokat is sújt a Brexit nyomán tetőző idegengyűlölet Nagy-Britanniában; egy hónap után is szörnyű állapotok vannak a sárospataki kutyatelepen; eltemették Bud Spencert.

Gergely Zsófia Itthon

Kutyatetemek voltak a legális állatotthon hűtőjében

Távolítsák el a kutyatetemeket a hűtőből, ne halmozzák fel az ürüléket és tárolják zártan a trágyát – nem, nem egy kínai kutyanyúzó üzemben, hanem a legális, 1 százalékot gyűjtő sárospataki állatmenhelyen írta elő a hatóság ezeket a 2016-ban alapvetőnek hitt kötelezettségeket. Az egyik civil szervezet szerint még vizük sem volt a kutyáknak a kánikulában, a város polgármestere viszont csak azt ismételgeti, hogy nekik semmi közük az egészhez.

Gergely Zsófia Itthon

Egymást tépik a kutyák a legális, 1%-ot gyűjtő állatmenhelyen

Sovány, rühes kutyák, sokuk teste megtépett, harapásnyomokkal borított, mert harcolnak a falkában a falatért – mindez egy engedélyekkel működő, egyszázalékos támogatást gyűjtő alapítvány kutyamenhelyén, ahonnan más állatvédő szervezetek mentek állatokat menteni. A menhely vezetője egy helyi jobbikos képviselő, aki szerint a civilek túloznak.

hvg.hu Vállalkozás

Saját cégükkel szemben védik meg a vállalkozóikat

A 81 zempléni településen hónapok óta dagadó botrány kezelésére vállalkozott most a sárospataki városvezetés. A legalább 3000 vállalkozót érintő ügy abból pattant ki, hogy a regionális hulladékkezelő cég a törvényre hivatkozva kötelezni akarja azokat is a szolgáltatása igénybevételére, akik nem termelnek hulladékot. Az utolsó cseppek egyike lehetett, hogy a "kukás cég" január elején az első negyedéves számlákat is postázta. A megoldás végtelenül egyszerűnek tűnik...

Szabó M. István Vállalkozás

Nincs szemete? Nem baj, fizessen szemétdíjat!

Itt az újabb magyar abszurd, egy kelet-magyarországi hulladékkezelő megpróbál minden céget kötelezni arra, hogy fizessen szemétszállítási díjat, akkor is, ha a cégnek nincs, és soha nem is volt szemete. Az elkeseredett lépés mögött bevételnövelési kényszer állhat, amelyet a rezsicsökkentés és a kifizetetlen számlák okozhattak.

1 2 3 4
David Cameronnak nyomorúságos érzés volt lemondani a Brexit-népszavazás után

David Cameronnak nyomorúságos érzés volt lemondani a Brexit-népszavazás után

Kínában több, mint a kétszeresére nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel

Kínában több, mint a kétszeresére nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel

Ötöslottó: íme, a nyerő számok

Ötöslottó: íme, a nyerő számok

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Izgalmasnak tűnik: három részből hajtogatna új telefont az LG

Izgalmasnak tűnik: három részből hajtogatna új telefont az LG

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

A kutyaviadal semmi ahhoz képest, amikor gazdaságpolitikusok ugranak egymásnak

A kutyaviadal semmi ahhoz képest, amikor gazdaságpolitikusok ugranak egymásnak

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

250 éve született az ember, akinél meg sem lehet számlálni, mi mindenhez értett

250 éve született az ember, akinél meg sem lehet számlálni, mi mindenhez értett

Börtönre ítélték a Született feleségek színésznőjét, mert kenőpénzzel tolta be a lányát egyetemre

Börtönre ítélték a Született feleségek színésznőjét, mert kenőpénzzel tolta be a lányát egyetemre

A címlapról ajánljuk