Az albán többségű Koszovó Szerbia autonóm tartománya volt. Nem adatott meg számára a föderatív Jugoszlávián belül a köztársasági státusz. Ezért a státuszért küzdöttek már régóta, de kivált Tito halála után a koszovói albánok politikai vezetői. 1989-ben azonban Koszovó tartományi autonómiáját is megszüntették. Ekkor a lakosság igen nagy részét átfogó, erőszakmentes ellenállási mozgalom bontakozott ki, párhuzamos albán intézményrendszer épült ki.
Az erőszakmentes ellenállási mozgalom nem ért célt. Megalakult a Koszovói Függetlenségi Hadsereg nevű irreguláris haderő, amely gerillaeszközökkel, terrorakciókkal harcolt Koszovó függetlenségéért. Az EBESZ közvetítésével 1998-ban létrejött tűzszünet rövidéletűnek bizonyult. Azt mindkét fél megsértette.
1999 januárjában Račak faluban szerb biztonsági erők fegyvertelen civileket gyilkoltak halomra. A račaki mészárlás a nemzetközi figyelem középpontjába állította a koszovói helyzetet.

Meggyilkoltak hozzátartózói a koszovói Račakban, 1999. február 2-án
JOEL ROBINE / AFP
Párizs elővárosában, Rambouillet-ben nemzetközi konferencián kidolgozták az ún. Rambouillet-i Egyezményt, melynek értelmében a jugolszláv haderőt kivonták volna Koszovóból, Koszovó autonóm státuszt kapott volna, és NATO békefenntartó erőket telepítettek volna oda. A NATO ehhez széleskörű cselekvési szabadságot igényelt Jugoszlávia területén. A tárgyalások második fordulójára, amelyet már Párizsban tartottak a Kleber sugárúton, a jugoszláv álláspont még elutasítóbb lett. Immáron semmilyen külföldi haderő jelenlétét nem fogadták el Koszovóban.