MTI Itthon

Saját tanévet indít jövő héten az MSZP

Párhuzamos tanévet indít az MSZP: a szeptember 1-jével indult "engedelmesség iskolájával" szemben "a gondolkodás iskoláját" indítja el a jövő héten – jelentette be Hiller István hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

A Kossuth teret kritizálta az MSZP elnöke

Az MSZP elnöke szerint a mostani magyar állam nem demokratikus, hanem az önkény, az államkapitalizmus és a rendiség a sajátja.Tóbiás József erről szerdán beszélt újságíróknak. A pártelnök sajtótájékoztatóját eredetileg a Kossuth térre hirdették meg, de a rossz idő miatt végül az MSZP-székházban tartották meg.

MTI Itthon

Az MSZP szerint elnökük minden jogszabályt betartott

Az MSZP elnöke minden vonatkozó jogszabályt betartott a költségtérítéséhez és a dombrádi családi háza eladásához kötődően – közölte a párt, miután a Magyar Nemzet azt írta: Tóbiás annak ellenére vett fel évekig költségtérítést nyíregyházi állandó lakcímére hivatkozva, hogy közben saját bevallása szerint is Érden lakott.

Kósa András Itthon

A Gyurcsány-korszakot is ekézte az MSZP új elnöke

„Társadalmi szerződést” kell kötni az emberekkel a baloldal megújulásához, de ehhez nem „szivárványkoalícióra”, hanem egy erős, valóban baloldali MSZP-re van szükség – mondta megválasztása után Tóbiás József. Az MSZP új elnöke első beszédében azt mondta, a magyar demokrácia romlása tíz éves folyamat. Felszólalt a lemondott elnök, Mesterházy Attila is.

Kósa András Itthon

„Az MSZP nem járhatja az Együtt-PM vagy a DK útját”

Új vezetés, új irány, újjáépítendő párt – az MSZP szombati tisztújító kongresszusa előtt lapunknak nyilatkozó politikusok igyekeztek optimistának mutatkozni a választásokon nagyot bukott politikai szervezet jövőjét illetően. Úgy tudjuk, Tóbiás József „balfordulatot” hirdet majd megválasztása után. Egy befolyásos politikusuk szerint csak ők képesek váltópárttá válni – az Együtt-PM-nek és a DK-nak „erre semmi esélye”.

MTI Itthon

Egyedül Tóbiás akar MSZP-elnök lenni

Egyedül Tóbiás József pályázik az MSZP elnöki posztjára, az országos választmányi elnöki posztra Botka László jelenlegi választmányi elnök pályázik, míg az elnökhelyettesi posztért egyetlen jelölt, Gőgös Zoltán indulását támogatták.

Kósa András Itthon

"Ez a világrend megbukott, de Orbán nem veszi észre"

A keleti diktatúrák a gerjesztői a lefelé tartó ár- és bérversenynek, így a velük való barátkozás nem pusztán emberi jogi kérdés, hanem egyenesen a magyar munkavállalók megkárosítása – mondta a hvg.hu-nak Schiffer András, az LMP társelnöke, aki szerint szabad kereskedelemre épülő nyugati világrend válságban van, Orbán Viktor viszont ugyanazt a rossz nemzetállami választ adja, mint amit a neoliberálisok megoldásként javasolnak. Schiffer szerint Orbán csak akkor konfrontálódik Európával, ha saját és oligarchái érdekei diktálják, de egyetlen egy, a délkelet-európai perifériaországok érdekeit szolgáló uniós szintű javaslatot sem tett 2010 óta.

MTI Itthon

Egy jelentkező van csak az MSZP elnöki posztjára

Az MSZP július 19-én tartja tisztújító kongresszusát, az elnök, az elnökhelyettes, továbbá az alelnökök mellett megválasztja az országos elnökség tagjait. Botka László az egyetlen jelölt az országos választmány vezetésére, míg a pártelnöki posztra csak Tóbiás József jelentkezett.

hvg.hu Itthon

Kezdi az aláírásgyűjtést az MSZP lehetséges elnöke

Ha Tóbiás József lesz az MSZP elnöke, lehet, hogy Velez Árpádnak le kell köszönnie a pártigazgatói posztról, Baja Ferenc viszont pozícióhoz juthat. Kunhalmi Ágnes fővárosielnök-aspiráns is megkezdte korteskörútját.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Kötéllel fogják a süllyedő MSZP új kapitányát

Csaknem unalomba fulladt forrásaink szerint az MSZP szombati választmánya, ahol eredetileg Mesterházy Attila pártelnök leváltására készültek. Ám az elnök beelőzte a "lázadást" és csütörtökön lemondott. Úgy tudjuk, most két fiatalabb politikust, Botka Lászlót és Tóbiás Józsefet győzködik, hogy álljanak az MSZP élére, a frakcióvezetésért viszont komoly harcok dúlnak majd az MSZP-ben.

MTI Gazdaság

MSZP: a takarékszövetkezeti tagokat is kisemmizte az állam

Az MSZP szerint a jól működő, a vidék gazdaságának, szolgáltató iparának segítséget nyújtó takarékszövetkezeti rendszer megszűnt azzal, hogy értékesítik a TakarékBank állami tulajdonrészét - erről Tóbiás József, az MSZP általános frakcióvezetője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

MSZP: Simon Gábor elszámolt a párt felé

Simon Gábor volt MSZP-s politikus elszámolt pártja felé – mondta Tóbiás József, a párt általános frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatón.

M. László Ferenc Itthon

Milliókat menekítettek ki maguknak az extraadót csökkentő politikusok

Enyhített az eredetileg "pofátlannak" tekintett végkielégítések büntetőadóján a Fidesz-KDNP, ennek pedig a jövő évi választások után visszavonuló politikusok is a nyertesei lesznek. Megnéztük, mennyivel kapnak többet a képviselők és a miniszterek, ha 2014-ben át kell adniuk a stafétát. Az igazán jól kereső álláshalmozók lehetnek az új rendszer haszonélvezői – a különbözet milliós nagyságrendű –, de annyira mégsem járnak jól, mint a 2006-os kormányváltás, vagy a BKV 2008-2009-es végkielégítettjei.

1 2 3 4 5 6 7 8
Tarlós: Ez volt az első kampány, amit kiengedtem a kezemből

Tarlós: Ez volt az első kampány, amit kiengedtem a kezemből

10 évre titkosították a Kaleta-ügyről tett beszámolót

10 évre titkosították a Kaleta-ügyről tett beszámolót

Orbán és Áder állami kitüntetést adott a jordán befektetőknek, akik luxusszállót csináltak a Párisi udvarból

Orbán és Áder állami kitüntetést adott a jordán befektetőknek, akik luxusszállót csináltak a Párisi udvarból

Idén már tényleg lehet valami a nemzeti lőtérprogramból

Idén már tényleg lehet valami a nemzeti lőtérprogramból

Hat órán át vesztegelt egy gép Ferihegyen, az utasokat nem engedték leszállni

Hat órán át vesztegelt egy gép Ferihegyen, az utasokat nem engedték leszállni

Lakner Zoltán: Nagyon zavar a főtisztek megjelenése az évértékelőn

Lakner Zoltán: Nagyon zavar a főtisztek megjelenése az évértékelőn

A színpadon kellett újraéleszteni egy énekest egy Baranya megyei fesztiválon

A színpadon kellett újraéleszteni egy énekest egy Baranya megyei fesztiválon

Úgy tűnik, Neo megtanítja repülni Trinityt a Mátrix 4-ben

Úgy tűnik, Neo megtanítja repülni Trinityt a Mátrix 4-ben

Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet

Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet

Átszabják a budapesti parkolást

Átszabják a budapesti parkolást

Az Alkotmánybíróságra sem hallgat a parlament plakátügyben

Az Alkotmánybíróságra sem hallgat a parlament plakátügyben

A címlapról ajánljuk