TASZ: Karácsony nem bojkottálhatja a Hír TV-t
Ugyanezt mondják Józsefváros polgármesterének, Pikó Andrásnak is.
Ugyanezt mondják Józsefváros polgármesterének, Pikó Andrásnak is.
Tisztább választásokért lép fel a TASZ a józsefvárosi botrány után.
Jövő októbertől kifizettetik a kezeléseket azokkal a páciensekkel, akik már három hónapja tartoznak az egészségügyi járulékkal. Egyes becslések alapján akár 700 ezer embert is érinthet az intézkedés, az Orvosi Kamara szerint pedig szélsőséges helyzeteket idéz majd elő az új szabály.
A jogvédő szervezet szerint érdemi párbeszédekkel és helyes döntésekkel is megoldhatók a problémák.
Politikai véleményen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg az előző pécsi önkormányzat és a tulajdonában lévő Pécsi Kommunikációs Központ Kft., amikor a helyi közügyekkel foglalkozó Pécsi Stop hírportált nem hívta meg a sajtó számára nyilvános eseményekre – számolt be a Társaság a Szabadságjogokért az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntéséről.
Egy korábbi alkotmánybírósági ítélet alapján tartja alaptörvény-ellenesnek a kormány azon rendelkezését a civil jogvédő szervezet, amely alapján a gyerekeknek négyévesen óvodába kell menniük.
Akár bélfertőzésről, akár vérmérgezésről, akár a kórokozók által okozott fertőzésekről van szó, emelkedő tendencia figyelhető meg.
Ki kell adnia a Belügyminisztériumnak a Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital által igényelt lakcím-nyilvántartási adatokat, miután a TASZ pert nyert a BM ellen. Így kiderülhet, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések a tavalyi országgyűlési választás előtt.
Az ítélet szerint bebizonyosodott, hogy a Fidesz politikai marketingcéllal jogellenesen is kezel személyes adatokat.
Az ifjúsági kereszténydemokratáknak ugyanazon a helyszínen kell penitenciát tartaniuk, ahol hazugságokat állítottak a civil szervezetekről.
2015-ben kötött szerződést a Századvéggel a kormány, a dokumentumokat azonban nem akarták kiadni. A hvg.hu munkatársa perelt, és most jogerősen is nyert.
A kampány csak holnap kezdődik, az ígérgetés már ma.
Több panaszon is évek óta ül az Ab. A cilviltörvény miatti alkotmányjogi panaszon 696 napja ül a testület.
Megmutatják, hogyan lehet élni a megmaradt a lehetőségekkel, illetve fellépni a korlátozásokkal szemben.