Hat autó ütközött az M1-esen, óriási a dugó az Útinform szerint
Aki teheti, kerüljön. Máshol is van dugó.
Aki teheti, kerüljön. Máshol is van dugó.
Hivatalos végeredmény még nincs, de a helyi jegyző és a tóparti luxusszálloda-beruházást ellenző, a referendumot kezdeményező civil szervezet képviselője szerint sem mentek el elegen szavazni.
Tatán három kérdésben tartanak helyi népszavazást, amelynek kezdeményezői azt szeretnék megakadályozni, hogy az Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján.
A Tata Motors egy jövőbe mutató elektromos koncepcióautóval rukkolt elő.
A kormány ismét a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve rendelettel módosított törvényt.
A DK-s Konczer Erik szerint tarthatatlan, hogy a Fidesznek mindig csak akkor jut eszébe a természet, amikor pénzszerzési lehetőséget lát.
A már eddig is izgalmas vonalvezetéshez nem igazán kellett hozzányúlni, az utastér viszont szerencsére hatalmasat fejlődött. Meghajtottuk a brit márka hátsó-kerékhajtású felfrissített nagy szedánját.
Az M1-es autópályán egy szerb rendszámú autó sofőrje nem állt meg a rendőri jelzésre, lehajtott, majd belefutott egy kamionba.
Hosszú évek óta trend, hogy az okostelefonok egyre több mindenre képesek annak köszönhetően, hogy egyre többféle alkalmazás telepíthető rájuk. Az új idők már arról szólnak, hogy a rengeteg szolgáltatás eléréséhez elég legyen egyetlen appot megnyitni.
A tatai közmeghallgatáson is szóba került, hogy a település vízkészletéből látnának el egy komáromi ipari parkot. A helyi lakosok közül sokan féltik a helyi vízbázist, ám a beruházás egyelőre halad előre. Videós riportunk a helyszínről.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága feljelentést tenne az Öreg-tónál telelő ludak megzavarása miatt.
A bajba került fiú a várárokba esett.
A harckocsi csütörtök este indul Tatáról és hajnalig úton lesz.
Hazánkat két fiatal tehetség képviseli majd a szeptemberi párizsi megmérettetésen.
A vihar Komárom-Esztergom és Baranya megyében, valamint Budapest XXI. kerületére csapott le a legerősebben.
Az állatok inni és enni se nagyon kaptak, illetve borzasztó körülmények között tartották őket.
Mint kiderült, önmagában az adatok jogosulatlan kezelése még nem bűncselekmény.
Megújult a főépület és a belső udvar is, és új kiállítások is indultak a kastélyban.
A városban még tavaly nyáron tartottak lakossági fórumokat az Öreg-tó partjára tervezett szállodáról. Az önkormányzat dolgozói jelenléti íveket vezettek azokról, akik elmentek ezekre a fórumokra. Egy magánszemély emiatt bejelentést tett, a vizsgálatnak mostanra lett eredménye.
Gyűrüs Károly 2019-ben került be a képviselő-testületbe.