#Telenor

„Dezertáló titkosszolga
 

„Dezertáló titkosszolga" okozott belső zavart a médiahatóságnál?

Két jelentős fordulat is történt az új médiahatósági elnök kinevezése után. Kommandós akció keretében fogták el Szalai Annamária volt főtanácsadóját, majd pár héttel később távozott a hatóságtól a második ember, a frekvenciaügyekkel foglalkozó Mátrai Gábor. Az ügyre rálátó források nem tudták megmondani, hogy a két ügy bármilyen formában összefügg-e, de azt elismerték, a két vezető között volt kapcsolat. A hvg.hu úgy tudja, a volt főtanácsadó a nemzetbiztonság embere volt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszegte a szolgálatok szigorú szabályait.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Telefonadó: A Telenor és a Magyar Telekom is emeli a díjait
 

Telefonadó: A Telenor és a Magyar Telekom is emeli a díjait

November 1-jétől a percdíjak és az üzenet díjai is drágulnak a Magyar Telekom ügyfelei számára. A Telenor már szeptemberben emelt, a Vodafone várhatóan ezután fog. Az egyoldalú szerződésmódosítással megindulhat az ügyfélvándorlás, ami elsősorban a Telekomot fenyegeti. De nagy piaci mozgásra ők se számítanak.

hvg.hu hvg.hu


Jó hír, ha Telenor-ügyfél
 

Jó hír, ha Telenor-ügyfél

Magyarországon elsőként a Telenor tette elérhetővé a 150 Mbps-os elméleti letöltési sebességet okostelefonokon, táblagépeken és számítógépeken. Itt a még gyorsabb 4G.

hvg.hu hvg.hu



 Adieu roaming? Jön a drágább mobilozás!
 

Adieu roaming? Jön a drágább mobilozás!

Brüsszeli rezsicsökkentési kampány vagy az EU gazdaságát élénkítő reformszintű intézkedéscsomag? Ez a két olvasata van a szerdán bejelentett digitális Európa tervnek, melynek központi eleme, hogy az EU-ban 2014 második felére eltörlik a roamingdíjat.

Szabó M. István Szabó M. István


Meddig marad Magyarországon a Telekom, a Telenor és a Vodafone?
 

Meddig marad Magyarországon a Telekom, a Telenor és a Vodafone?

Meghosszabbították a mobilszolgáltatók 900 és 1800 megahertzes frekvenciák használatára szóló jogosultságát, amely így egységesen 2022. április 7-éig, illetve 8-áig szól, addig tehát marad a három nagy szolgáltató. A további frekvenciákra még az idén kiírják a tendert.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Nyugalmat vettek százmilliárdért a mobilszolgáltatók
 

Nyugalmat vettek százmilliárdért a mobilszolgáltatók

A versenyben kialkudhatónál akár harmadával többet is megérte fizetni azért, hogy a Magyar Telekom, a Telenor és Vodafone jelenleg uralt területein maradhasson 2022 áprilisáig. Egy mobilszolgáltatónál így értékelték azt a pénteken aláírt és nyilvánosságra hozott megállapodást, amely szerint a médiahatóság mégsem állít mindenkit újra a rajtvonalra. A kiskaput meghagyták a negyedik versenyző színre lépéséhez, de a három szolgáltatóval elszívták a békepipát.

Szabó M. István Szabó M. István


Pont kerül a 4. mobil ügyének végére?
 

Pont kerül a 4. mobil ügyének végére?

Péntek délelőttre sajtótájékoztatót hívott össze a Nemzeti Média és Hírközélési Hatóság (NMHH), a Vodafone, a Telenor és a Telekom. A témát egyik szervezet sem árulja el, de a négy szervezetnek egyetlen sürgősen megoldandó, közös problémája van: a függőben lévő mobilfrekvencia-ügyek rendezése.

hvg.hu hvg.hu



Mobil firefoxos pályázat a Telenornál
 

Mobil firefoxos pályázat a Telenornál

A nemrég debütált Firefox OS mobilos platformon szeretne sok minőségi alkalmazást látni a Telenor. A szolgáltató appfejlesztő versenyt hirdetett, a dicsőség mellett pénzjutalom is van.

hvg.hu hvg.hu

Jól megy a Telenornak
 

Jól megy a Telenornak

A Telenor Magyarország 14,78 milliárd forint kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt (EBITDA) ért el a második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 13,253 milliárd forinttal, miközben bevételei kissé, mintegy 0,5 milliárd forinttal, 38,159 milliárd forintra nőttek.

MTI MTI


A lehallgatásokról nem tud semmit a Telenor
 

A lehallgatásokról nem tud semmit a Telenor

Évi 70 millió forintjába kerül a Telenornak, hogy a hatóságok által igényelt 40 ezer mobiltávközlési adatot kiadja – mondta Erdélyi Márk, a távközlési szolgáltató társaság jogi igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI MTI

Beszállna a pénztárgépekbe a Telenor
 

Beszállna a pénztárgépekbe a Telenor

A Telenor készen áll arra, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségben szállítson le SIM chipeket, amelyekkel biztosítható a folyamatos adatkapcsolat az online pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszere között - közölte a vállalat.

hvg.hu hvg.hu

Hogyan kerülje ki a vesztegetéseket?
 

Hogyan kerülje ki a vesztegetéseket?

A Transparency International és a Telenor közös üzletpolitikai útmutatója, segít a vállalkozásoknak elkerülni a vesztegetési szituációkat, és tanácsokat ad a vesztegetésellenes üzletpolitika kidolgozásához.

hvg.hu hvg.hu