Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Trianon

G. M. Itthon

Orbán hívei nem figyeltek a főnökre, amikor Trianon meghaladásáról beszélt

Van bátorság, nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek, tetterő és önbizalom – mondta kormányáról Orbán Viktor a minap. A jelek szerint vannak hívei között olyanok, akik szerint ez akár a határrevízió valamilyen formáját is lehetővé teheti. Pedig a kormányfő elmondta, hogyan viszonyul Trianonhoz.

hvg.hu Itthon

Trianon-interjú a kormánylapban: A cél a határrevízió, az eszköz az erős hadsereg

A nemzeti összetartozás napjának nevezett Trianon-emléknapot a Magyar Idők számos cikkel köszönti, de egyik sem olyan harcias, mint Raffay Ernő nyilatkozata. A történész-politikus szerint a területek 98 évvel ezelőtti elvesztését nem kell elfogadni, és az autonómiakövetelések sem vezetnek semmire. Nagyhatalmat kell találnia Magyarországnak ügyéhez.

Gomperz Tamás Itthon

Gomperz: Játszd újra, Trianon!

Internetszerte nagy az öröm, mekkorát égett Orbán megint, ezt a csatát elvesztette. Dehogy vesztette el, most nyerte meg igazán. Vélemény.

Szegő Iván Miklós Kult

Mementó 1917: Aki tudott olvasni, már Trianon előtt három évvel sejthette a katasztrófát

Trianon előtt három évvel a Pesti Hírlap írásaiból kiderült: ha az Osztrák-Magyar Monarchia elveszti az első világháborút, akkor az antant vagy feldarabolná, vagy a német és a magyar vezető rétegek meggyengítésével szervezné át a kettős államot. A területveszteségek pontos mértékét nem lehet sejteni, de a felbomláshoz 1917 nyarán sem sok hiányzott: kormányválság volt Ausztriában és Magyarországon is, a nemzetiségek pedig egyre inkább radikalizálódtak.

-ha Itthon

Magyarország mint luk

A fideszes európai parlamenti képviselő jelenlétében csatolták el a Viharsarkot.

1
6 7 8 9 10
14
Új időszámítás jöhet az időjárás-előrejelzésekben

Új időszámítás jöhet az időjárás-előrejelzésekben

Megtalálták a világ legrégebbi ujjlenyomatát

Megtalálták a világ legrégebbi ujjlenyomatát

Euractiv: Ursula von der Leyen levelet kapott, hogy lépjen fel a budapesti Pride betiltása ellen

Euractiv: Ursula von der Leyen levelet kapott, hogy lépjen fel a budapesti Pride betiltása ellen

Zászló, zászló, szív – szó szerint. Milliárdos megrendelést kapott a kormány házi kommunikátora

Zászló, zászló, szív – szó szerint. Milliárdos megrendelést kapott a kormány házi kommunikátora

Az Egyesült Királyság 3 milliárd fontot költ képzésekre, hogy ne bevándorlókkal legyen telített a munkaerőpiac

Az Egyesült Királyság 3 milliárd fontot költ képzésekre, hogy ne bevándorlókkal legyen telített a munkaerőpiac

Rá sem fog ismerni: teljesen megújulhat az iPhone-ok felülete

Rá sem fog ismerni: teljesen megújulhat az iPhone-ok felülete

Rendőrségi razzia volt egy illegális autós rendezvényen Székesfehérváron

Rendőrségi razzia volt egy illegális autós rendezvényen Székesfehérváron

„A szüleimet rémülettel töltötte el mindkét regényem” – interjú Taffy Brodesser-Aknerrel

„A szüleimet rémülettel töltötte el mindkét regényem” – interjú Taffy Brodesser-Aknerrel

Hulladékudvarok: már ezt is ingyen leadhatjuk

Hulladékudvarok: már ezt is ingyen leadhatjuk

A címlapról ajánljuk