Lali, akinek különleges érzéke volt ahhoz, hogy a világ összetett jelenségeit lényegi összetevőire bontsa, a mostanihoz hasonló események megértésére általában a lófasz-elméletet alkalmazta. Eszerint az emberek két csoportra oszthatók: szerencsésekre és pechesekre. A szerencséseknek akkor is betalál, ha mellé akarják dugni; a pecheseknek akkor sem, ha mellé akarják. Ilyen egyszerű az élet.

Sokan kérdezik érthető keserűséggel, hogy a magyar miniszterelnök miért tud a vesztesnek tűnő helyzetekből is megerősödve kikerülni. Mert egy zseni – vonják le a következtetést ellenségei és hívei egyaránt, legfeljebb az arckifejezésük különbözik annak megfelelően, hogy valakit idegesít vagy inkább hazafias érzésekkel tölt el, ha a Mészáros Lőrinc nyaralásáról közzétett fotók nézegetése közben a kórházakban szaladgáló patkányokra gondol. A másik oldalról ugyanez: miért sülnek el az ellenzéknek még a legígéretesebb kezdeményezései is balul? Az elmélet mindkettőt megmagyarázza. A nem létező magyar politikát nem kell túlbonyolítani.

A nap híre ugye az, hogy a kormány elbukta a kvótapert az Európai Bíróság előtt, ezért kénytelen lesz 1294 terrorista migránst magyar családok otthonába telepíteni 1294 menedékkérő esetében a menedékkérelmi eljárást lefolytatni. Internetszerte nagy az öröm, mekkorát égett Orbán megint, ezt a csatát elvesztette. Dehogy vesztette el, most nyerte meg igazán.

Az igaz, hogy a nemzetközi megítélése újabb mélységi rekordot ér el, és Magyarországot hamarosan csak Észak-Korea atombomba nélküli változataként emlegetik, de ezt a meccset Trianon-szindrómás szavazatokra játsszák, és ebből a szempontból semmi sem lehet hasznosabb, mint a Nyugattól elszenvedett vereség, amely az ország szuverenitását csonkolja tovább. Miről beszélne a választásig a kormány, ha győzött volna, és így nem csak Keletről, de Európa felől sem érkezne hozzánk menekült? A háziorvos nélkül maradt ellátatlan területekről vagy a miniszterelnök vejének pénzügyi sikereiről? A mai napon elszenvedett pirruszi vereségnek hála a szabadságharc folytatható, csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, megvédik a nemzetet a betolakodóktól.

Lali elmélete tehát működik, így állhat elő az a faramuci helyzet, hogy az Európa-ellenes Orbán-rendszert akaratlanul is Európa tartja életben pénzügyi támogatással és ideológiai munícióval. Ha Európa vezetői meg akarnák buktatni Orbánt, akkor nem abban a témában küzdenének vele, amelyben egyedül bírja a magyar társadalom elsöprő többségének támogatását. De nem akarják. Vagy akarják, csak ennyire képesek. Az elmélet szempontjából mindegy.

Bizonyára akad olyan titkosszolgálat, amelyik ismeri az azeri baltás gyilkos elengedése után érkező titkos pénzek útját a döntéshozóhoz végfelhasználóhoz, úgy értem az oroszon kívül (ami sok mindent megmagyarázna a kormány putyinista fordulatából), mégsem szivárogtatják ki az infót. Talán azért nem, mert hallottak már Lalink említett téziséről, és pontosan tudják, hogy vannak olyanok, akik még abból is jól jönnének ki, ha kiderülne mit rejtett az a bőrönd, amelyen kuporogva a Svájcba tartó vonaton utaztak. Ügyes fickó, megérdemelte, 5 százalék plusz a népszerűségi listán.

Apropó Trianon-szindróma. A békeszerződésről azt tanítják az iskolákban, hogy a győztesek meg akarták büntetni Magyarországot, és közben a románoknak kedveztek, talán az is szóba kerül, hogy a nemzetközi közvélemény mennyire ellenségesen viszonyult a korabeli magyar kormányhoz, de ennek magyarázata többnyire belefullad abba a sérelmi érzésbe, hogy a Nyugat már csak ilyen, nem ismer el minket soha, bezzeg a semmivel sem jobb románokat jutalmazza. Félretéve azt a szempontot, hogy objektíven melyik félnek van igaza, a diplomáciát azért találták fel, hogy az ország pozícióját javítsa. Ez egy meglehetősen pragmatikus szakma, és a pragmatizmust, a professzionalizmust, az ügyes érdekérvényesítést általában ünnepelni szokta az éppen aktuális erkölcstelenség felett szemet hunyó fideszes rajongótábor. Sikeres vagy nem? Ez a lényeg, a többi csak nyafogás.

Amennyiben egy ország megítélése rossz, két dolgot tehet. Egyrészt gyűlölheti a világot jogtalan sérelmeiért és mutogathatja kitartóan sebeit, másrészt megpróbálhat támogatókat találni, például úgy, hogy önkéntesen felajánlja 1942 menekült befogadását, mint Románia a napokban. Piciben tanulmányozható, hogyan undorodik meg mindenki az egyik kormánytól, a másik pedig miért lel szövetségesekre. Tegyük fel ezen a ponton a régi kérdést: ha megvalósulna az összes Nagy-Magyarország matricás revizionista álma és ma újrarajzolnák a határokat egy nemzetközi konferencián, akkor vajon hány megyét csatolnának el a rendkívül sikeres, professzionális és pragmatikus kormánynak köszönhetően?

Kétségtelen, a lófasz-elméletnek két vége van, és nem csak a jobbikon, a rosszabbikon is mindig áll valaki. Lehet az egy ország is.