Az ellenzék győzött a tunéziai választásokon
A vasárnapi tunéziai választásokon a legnagyobb világi ellenzéki párt nyert az eddig kormányon lévő iszlamisták helyett.
A vasárnapi tunéziai választásokon a legnagyobb világi ellenzéki párt nyert az eddig kormányon lévő iszlamisták helyett.
„Régen rengeteg magyar járt ide, sajnos ma már jóval kevesebb. Szeretnénk, ha ez nem így lenne” – sopánkodott egy bácsi a tunéziai Kairouan szívében, amikor kiderült, honnan érkeztünk. De nyomban rátért arra, hogy október 26-án parlamenti választást tartanak az országban, és ezzel már bizakodóvá vált: "Idővel minden jobb lesz!”.
Nagy dobásra készülnek a tunéziaiak: a Tunisia Economic City (TEC) egy 90 km2-en elterülő okos város lesz Enfidha körzetében, amely a Hammamet-öböl mentén 18 kilométeres partszakasszal is rendelkezik majd. Az országba áramlik a szaúdi pénz, a jelszó pedig: invest in startup democracy.
Összesen hetvenen nyújtottak be pályázatot az elnökjelöltség elnyerésére az első szabad államfőválasztásra készülő Tunéziában – közölte kedden a voksolás előkészítésével megbízott hatóság.
Tiltakoznak az utcákon felhalmozódó szemét miatt Dzserba tunéziai üdülősziget lakosai, általános sztrájkra készülnek civil szervezetek képviselői, szakszervezetek és szállodatulajdonosok, hogy cselekvésre bírják a kormányt és a hatóságokat.
Fegyveresek támadtak szerdára virradóra a tunéziai belügyminiszter otthonára, négy rendőr meghalt, egy megsebesült.
Driftelni jó dolog, ez kétségtelen tény, de nem mindegy, hogy hol és mikor adja ilyesmire a fejét az autós, mert van, amikor rosszul is elsülhet. Ilyen eset történt nemrégiben Tunéziában.
Tunézia nemcsak azért lett az egyik legkedveltebb turistacélpont Észak-Afrikában, mert hófehér homokos tengerpartjai mágnesként vonzzák a nyaralókat, hanem mert több mint harminc éve itt forgatták a Csillagok háborúja című filmek egyes jeleneteit. Május 4. a nemzetközi Star Wars-nap, a hvg.hu pedig egy lelkes rajongócsoporttal a galaxis peremére, a Tatuinra látogatott.
A tunéziai parlament megszavazta csütörtökön az új választási törvényt, ami az egyik utolsó intézkedés a demokratikus rendszernek az "az arab tavasz" óta tartó megteremtésében.
Két rendőr megerőszakolt egy nőt Tunéziában, míg harmadik társuk sakkban tartotta a férjét. Az első ítéletben a nőt mondták ki vétkesnek, de a heves tiltakozások miatt a újratárgyalta az ügyet. A rendőröket hét évre ítélték.
Monszef Marzúki tunéziai államfő visszavonta csütörtökön a 2011-es forradalom óta érvényben lévő rendkívüli állapotot.
Első külföldi útján Tunéziába látogatott Matteo Renzi nemrég megválasztott olasz kormányfő kedden.
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden váratlanul Tunéziába látogatott, hogy támogassa a demokrácia fejlődését ott, ahol az arab tavasz kezdetét vette.
Monszef Marzúki tunéziai államfő aláírta hétfőn az alkotmányozó nemzetgyűlés által elfogadott új alkotmányt. Ez volt az utolsó lépések egyike a demokrácia megteremtése felé vezető úton a Zin el-Abidin ben Ali önkényuralmát három évvel ezelőtt megdöntő népfelkelés után.
Elfoglalta hivatalát pénteken Tunézia új miniszterelnöke, aki az idei választásokig egy pártok feletti ügyvezető kormányt vezet majd. Mehdi Dzsomát egy nappal azután iktatták be, hogy elődje, Ali Larajed csütörtökön az iszlamista vezetés és a szekuláris ellenzék megállapodásának értelmében lemondott tisztségéről.
Lemondott Tunézia miniszterelnöke, Ali Larajed csütörtökön, hogy átadja az ország vezetését egy pártok feletti, ügyvezető kormánynak. Larajed lemondása lépés lehet a demokrácia felé vezető úton, és része az alkunak, amelyet politikai ellenfeleivel kötött.
Elfogadta a tunéziai alkotmányozó gyűlés hétfőn az új alkotmány tervezetének azt a cikkét, amely a férfiak és nők megkülönböztetés nélküli, törvény előtti egyenlőségét mondja ki.
Megostromolta és felgyújtotta több száz tüntető szerdán a Tunézia középső részén fekvő Gafszában a kormányzó párt, az iszlamista en-Nahda (Újjászületés) székházát.
A férfi arcán, mellkasán és kezén harmadfokú égési sérülések keletkeztek.