Már bokszolni is tud a kínai humanoid robot – videó
A Unitree kínai vállalat humanoid robotja már bokszolni is úgy tud, mint egy ember, igaz, a mozgása ezen a téren még kissé sutának tűnik.
A Unitree kínai vállalat humanoid robotja már bokszolni is úgy tud, mint egy ember, igaz, a mozgása ezen a téren még kissé sutának tűnik.
A Unitree nevű cég egy újabb, speciális tervezésű robotkutyát fejlesztett, ami biztonságosabbá teheti a tűzoltási munkálatokat.
A kínai Unitree nemrég avatta fel legújabb, 10 ezer négyzetméteres gyárát Kínában, ahol a főszerep ismét a G1 humanoid roboté volt.
A kínai Unitree G1 nevű robotja olyan stabilitásra képes, amit még nem lehetett látni az iparágban.
A Unitree G1 a korábbinál gyorsabban és hatékonyabban tud bonyolult mozdulatokat megtanulni. Most épp azt, hogyan kell kungfuzni.
Amerikai mérnökök olyan rendszert fejlesztettek, amely segítségével többféle terepen is képes fekvő helyzetből felállni a Unitree G1 nevű robotja.
A kínai Unitree robotjai a mesterséges intelligencia segítségével mozogtak a színpadon, és ez segítette őket abban is, hogy „hallják” a zenét.
Nem, ez nem egy újabb, földi halandók számára teljesen hozzáférhetetlen ipari robotkutya, hanem egy olyan elektromos blöki, melyre a megfelelő pénzösszeg birtokában bárki szabadon lecsaphat. Teszten a Unitree Go2.
A kínai Unitree Robotics-ot 2017-ben alapították meg. A cég most azt állítja, hat év alatt sikerült kifejlesztenie a világ legjobb humanoid robotját. Ez a H1.
Az Unitree nevű kínai vállalat a Star Wars egyik zenéjére videózta le a cég által fejlesztett robotkutyasereget.
A kínai Unitree Robotics nevű startup cég azt szeretné, ha az A1 nevű robotkutyájuk lenne az ember új legjobb barátja.