Pintér helyén Nyerges kerülhet nyeregbe a ferihegyi őrző-védő piacon is
A Civil Zrt. megvásárlásával Simicska Lajos egykori jobbkeze egy repülőtéri őrző-védő céget is megszerez.
A Civil Zrt. megvásárlásával Simicska Lajos egykori jobbkeze egy repülőtéri őrző-védő céget is megszerez.
Vállalatot alapított a balkáni országban a Valton-Sec tulajdonosa, Varga Lajos és a korábbi fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás fiának a cége HypeX Montenegro d.o.o. néven.
Alvállalkozóként a Valton is érintett.
Több mint másfélszeresére nőtt egy év alatt a Valton-Sec adózott eredménye.
Tovább növelte a nyereségét 2022-ben a Valton.
Személybiztonsági tevékenységgel foglalkoznak majd, ami illeszkedik a cégcsoport profiljába.
Négy évre szóló keretszerződést kötött a Városliget Ingatlanfejlesztő a Valton-Securityvel.
Ugyan 400 millió forinttal csökkent a Valton-Sec nyeresége, de a tulajdonosok így is kivettek a cégből 450 millió forintot.
Nem ő az egyetlen magyar, akinek ugyanez a címe.
Régóta nagy a jövés-menés a Fogaskerekű svábhegyi megállójától pár perce lévő, szűkös Felhő utcában. Kiderült, a tulajdoni lap szerint a 3000 négyzetméteres, két korábbi telek összevonásából megszületett ingatlannak kizárólag egy tulajdonosa van, Bessenyei István.
Munkatársunk valtonos embereket látott a helyszínen.
Több százmilliárd forint értékben nyert tavaly tendereket Mészáros Lőrinc, mögötte szorosan Szíjj László, utána pedig kettejük közös üzlettársa, Varga Károly végzett. Mészáros tendereinek 93 százalékát az Európai Unió fizeti.
Még be sem fejezte az ÁSZ a Városliget Zrt. átvilágítását, máris újabbat kezd – igen furcsa, hogy a korábbi időszak vizsgálatát fél éve nem sikerül jelentésben közreadni. Az ÁSZ még rejtélyesebb módon hozzácsapta a 2016-os év vizsgálatát a korábbiakhoz. A Városliget Zrt. mindeközben a törvényességet emeli ki és követeli a projekt minden elemével kapcsolatosan a Ligetvédők és a Valton őrző-védőinek tegnapi incidense után.
Pofonok, rúgások, kiemelés, rendőrség, Valton Security és ligetvédők. Nyomoz a rendőrség.
Megrángatták és odébb vitték a kormányellenes tiltakozókat.
Bruttó közel 22 millió forintért járőröznek a Valton emberei hétvégente a bulinegyedben.
A YouTube-on jelent meg vasárnap a nagyjából két és fél perces amatőr videó arról, hogyan ártalmatlanítottak egyenpólós biztonsági őrök egy fesztiválozót. Az előzmények nem ismertek, így nem tudni azt sem, hogy az egyik őr miért rúgta fejbe a földön fekvő férfit.
Az Orbán Viktor vejét is ismerő Varga Lajos cége naponta nyer el szinte egy új közbeszerzést.