EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Civil Zrt. megvásárlásával Simicska Lajos egykori jobbkeze egy repülőtéri őrző-védő céget is megszerez.
Nyerges Zsolt Ferihegyen is helyzetbe kerülhet az őrző-védő piacon azzal, hogy megvásárolná a Pintér Sándor belügyminiszterhez köthető Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t – írja az Mfor.
Az AS-SEC Biztonsági Szolgálat Kft.-t 2023-ban alapította 50-50 százalékos tulajdonrésszel a Civil Biztonsági Zrt., valamint a Fidesz és az állam rendezvényeit általában lebonyolító Valton-Sec Zrt. Az AS-SEC jelen van a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is, ahol szinte kizárólagos adatkezelője azoknak a testkamerás felvételeknek, amelyeket ott rögzítenek, az adatkezelés célja a jogsértések észlelése, megszakítása és bizonyítása. A cég tavaly 2,4 milliárd forintos forgalom mellett 355 milliós nyereséget ért el.
Ám azelőtt, hogy a G-napig Simicska Lajos jobbkezeként számontartott Nyerges megszerezné a Civil Zrt.-t – az ügylet még a Gazdasági Versenyhivatal előtt van –, történt egy apró változás az AS-Securitynél: a Civil Zrt. tulajdonrésze tőkeemelés révén 51 százalékra nőtt, így Nyergesék már többségben lehetnek majd a cégben a Valton kárára.
A 2001-es alapítású Civil Zrt. Pintér Sándorhoz sok szálon köthető, Pintér azokban az időszakokban volt ott többször is fontos szerepben, amikor épp nem belügyminiszter volt: 2003-tól 2010 márciusáig, pár héttel a Fidesz hatalomra kerüléséig többségi tulajdonrészt birtokolt a cégben, 2003–2004-ben vezérigazgatói posztot töltött be, 2004-től 2008-ig vezető tisztségviselőként, utána 2010 márciusáig igazgatósági tagként is dolgozott. Túlságosan messze azóta sem került tőle, a cégadatok szerint legutóbb az egykori államtitkára, Tasnádi László képviselte a vállalatot meghatalmazottként.
Nyerges Zsoltot sem kell bemutatni a NER közelében: sokáig dolgozott Simicska mellett, majd miután az egykori pártpénztárnok kiesett a pikszisből, a cégbirodalmának jelentős része Nyergesen keresztül került új tulajdonoshoz.
A Civil Zrt. tavaly 32,2 milliárd forint árbevételből 7,1 milliárd forint profitot csinált, ezzel az őrző-védő piac legnagyobb szereplője lett, jócskán megelőzte a 3 milliárd forint nyereséget produkáló Valtont.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.