Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vecsés

United Way

Magyarok, akikre igazán büszkék lehetünk

A vecsési evangélikus gyülekezet civil szervezetét, a Sátor Egyesületet azért hozták létre, hogy hitétől függetlenül bárki csatlakozni tudjon egy olyan helyi közösséghez, amely tenni akar a társadalomért. Az egyesület a háború kitörése óta ukrajnai menekülteket is támogat: családokat fogadott be, és gondoskodik többek között a menekült gyerekek taníttatásáról. A tanodán kívül a gyerekek színjátszó, hangszeres, kézműves és tankerti foglalkozásokon vesznek részt, a felnőttek számára pedig mentálhigiénés konzultációkat biztosítanak. Mindent megtesznek a sikeres integrációért. A kezdeményezés hátteréről és a közös mindennapokról a szervezet vezetőjét, Heinemann Ildikót kérdeztük.

hvg.hu Vállalkozás

Kőolajat talált a Mol Vecsésnél

Az új kút napi 600 hordó termeléssel indul, később akár napi ezer hordó olajat is felhozhatnak vele. Ez 5 százalékkal növelné az ország kőolajkitermelését.

1 2 3 4 5 6
Stephen Fry kiállt a Budapest Pride mellett, modern fasizmusnak nevezte a magyar helyzetet

Stephen Fry kiállt a Budapest Pride mellett, modern fasizmusnak nevezte a magyar helyzetet

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Orbán Viktor: Ukrajna egy veszélyes ország, ami be akar épülni az EU-ba, de már 1,6 millióan töltötték ki ez ellen a Voks 2025 szavazólapot

Orbán Viktor: Ukrajna egy veszélyes ország, ami be akar épülni az EU-ba, de már 1,6 millióan töltötték ki ez ellen a Voks 2025 szavazólapot

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Tudósok, kutatók, induljatok el!

Tudósok, kutatók, induljatok el!

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

A címlapról ajánljuk