#Vígszínház



"Ez nemcsak a színház ügye, hanem az egész társadalomé" – videó

Miután kedden Eszenyi Enikő igazgató levélben mondta el a Vígszínház nézőinek, mennyire megdöbbentették a társulatot a Marton Lászlóról szóló állítások, este az épp itt, éppen a rendező által színpadra állított Pál utcai fiúk előadásra tartókkal beszélgettünk az ügyről, illetve annak lehetséges (vagy nem lehetséges) társadalmi hatásairól.

Windisch Judit
  • Windisch Judit
  • Kaufmann Balázs






Az áldozatok azonosították Marton barátját, ő lehet a per kulcsszereplője

Marton László az ügye tisztázásáig hátralépett, ám a botrány kirobbanása után tíz nappal sem világos, mennyit ad fel valójában hatalmából, és milyen fórumon akarja megvédeni magát. A rendező taktikája mindenesetre elszántabbá tette azokat a nőket, akik Sárosdi Lilla vallomása óta egymásra találtak saját történeteikkel. Megpróbáltuk összefoglalni, mi az, amit már tudunk, és mi hozhat még fordulatot.




Még egy történet: „Isten hozott a Vígszínházban, Kicsim!“

Minden fájdalma és szégyene ellenére megtörte hosszú hallgatását egy nő, akinek életét nagyon fiatalon változtatta meg örökre egy Marton Lászlóval való találkozás. Nem tudta tovább nézni, ahogy a rendező tagad és visszatámad. A hvg.hu-nak azt mondta, hogy alábbi történetét épp úgy megvédené a bíróság előtt, mint Sárosdi Lillát egy lehetséges perben. Alább az ő szavai következnek egyetlen szó változtatása nélkül.

hvg.hu


Hét nő arról beszélt, Marton László hogyan hálózta be őket

Névtelenül mesélte el a 444-nek több nő, hogy fiatal korukban hogyan környékezte meg őket Marton László színházi rendező. Az is kiderül elmondásukból, hogy miért nem tiltakoztak, miért nem szóltak, miért találkoztak a rendezővel annak ellenére, hogy előtte megalázta őket.

hvg.hu