Gécs Dániel Tech

Ma már távolról is állandó kapcsolatban lehet az orvosával, és ehhez már magyar kütyük is vannak

A mobil- és szenzortechnológiával kapcsolatos innovációk, így a viselhető eszközök mára az idősgondozás területét is forradalmasították. A SMART 2018 konferencián elhangzott: épp ezért vág bele a szegedi egyetem több kutatásba is, amelyek végső soron nem csupán egy eddig ismeretlen területet nyithatnak meg a társadalomtudósok előtt, de arra is fény derülhet, milyen új technológiák jelentik a jövőt.

Balogh Csaba Tech

Ezt zsebre vághatja az orvos: a magyar kütyü, melynek minden háztartásban lenne helye

Hosszú évtizedeken át zajló filozofálgatás és az elmúlt évek több gyorsan elfelejtett prototípusa után ma már egyértelműen kijelenthetjük: több út is kikristályosodott az egészségmegőrzésben valóban használható okos készülékek terén. Egy magyar fejlesztés a két leggyakoribb halálokot jelentő megbetegedés terén segít időben, otthon diagnózist felállítani. Kipróbáltuk az Egerben összerakott, a világon bárhol hasznos Wiwe-ot.

Vitézy és Fürjes szerint is rossz döntést hozott a BKK a szombati menetrend bevezetésével

Vitézy és Fürjes szerint is rossz döntést hozott a BKK a szombati menetrend bevezetésével

Viharos gyorsasággal emeltek óriási szükségkórházakat Londonban és Milánóban is – videó

Viharos gyorsasággal emeltek óriási szükségkórházakat Londonban és Milánóban is – videó

Két román légióst rúgott ki a Kisvárda, mert hazalógtak

Két román légióst rúgott ki a Kisvárda, mert hazalógtak

A kamara azt javasolja, még rövidebb ideig tartsanak nyitva a boltok

A kamara azt javasolja, még rövidebb ideig tartsanak nyitva a boltok

 Újabb gyár áll le, ezúttal Hódmezővásárhelyen

Újabb gyár áll le, ezúttal Hódmezővásárhelyen

250 millió dollárral segíti a szállásadókat az Airbnb

250 millió dollárral segíti a szállásadókat az Airbnb

Fernando Alonso maszkokat és védőruhákat adományozott

Fernando Alonso maszkokat és védőruhákat adományozott

„Visszanyúltunk gyerekkorunk kedvenceihez” – itt az amber smith új lemeze

„Visszanyúltunk gyerekkorunk kedvenceihez” – itt az amber smith új lemeze

A címlapról ajánljuk