Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Zalakaros

hvg.hu Itthon

Nem lehet mindenhonnan kitiltani a hajléktalanokat

A Kúria ismét megsemmisítette egy önkormányzati rendelet néhány pontját, amelyek önkényesen értelmezték a hajléktalanok kitiltására feljogosító törvényi – sőt az alaptörvénybe is bevett – felhatalmazást.

hvg.hu Sport

Súlyos baleset a maximálisan biztonságos zalakarosi csúszdán?

A strandszezon közepén sorozatos csúszdabalesetről terjed egy hír a Facebookon. A nemrég megnyílt zalakarosi csúszdaparkban valóban történt egy súlyos baleset, de a létesítményt újra bevizsgáltatták, és arra jutottak, hogy teljesen biztonságos. A fürdő vezetése szerint sok vendég felelőtlenül használja a csúszdákat.

MTI Ingatlan

Termáltó és élményfürdő: nagy dolgokra készülnek Zalakaroson

Több mint egymilliárd forint értékű beruházás valósul meg 500 millió forintos pályázati forrás segítségével Zalakaroson, ahol termáltavat hoznak létre és gyerekeknek fedett élményfürdőt alakítanak ki a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan - közölte a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a fürdővárosban tartott sajtótájékoztatón, pénteken.

MTI Itthon

LED lámpákkal világítják be Zalakarost

Mérőműszerekkel felszerelt LED lámpákkal korszerűsítik Zalakaros közvilágítását; az új világítótestek a környezetvédelem mellett tudományos kutatási célokat is szolgálnak – írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

1 2 3
Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

A címlapról ajánljuk